6500 eurót fizethet a magyar állam, mert 3 hónapig fogva tartott egy 23 éves iraki fogorvost
2023. február 28. – 11:31
A magyar hatóságok 2015-ben három hónapon át tartottak fogva egy iraki menedékkérőt, akit nem kellett volna. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága az elszenvedett jogsérelem miatt az iraki férfinak 6500 eurós (kb. 2,47 millió forint) igazságos elégtételt állapított meg.
A 23 éves fogorvos fiatalember szabálytalanul lépte át az ukrán–magyar határt, mert máshogy nem tudta volna. A rendőröknek rögtön jelezte, hogy menedékjogot kér Magyarországon. A menedékjogi eljárás el is indult, és ezzel párhuzamosan menekültügyi őrizetbe helyezték Nyírbátorban. A hazai bíróság ezt azzal indokolta, hogy érvényes papírok híján személyazonosságát nem lehetett megállapítani, és nem voltak magyarországi kapcsolatai sem. A bíróság először két hónapra rendelte el a fogva tartását, majd újabb egy hónappal meghosszabbította.
Később a magyar hatóságok oltalmazottként ismerték el. Az iraki férfi a Magyar Helsinki Bizottság segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mert szükségtelennek, így alapjogsértőnek tartotta fogva tartását.
A strasbourgi bíróság egyetértett az iraki panaszossal, és kimondta, hogy a magyar hatóságok önkényesen sértették meg a személyes szabadságát a három hónapos menekültügyi őrizetével. A bíróság szerint nem fogadható el a kormány érvelése, miszerint azért tartották fogva az iraki panaszost, hogy megakadályozzák a feltételezett szökését a hatóságok elől, hiszen ő maga kereste fel a rendőröket. A strasbourgi ítélet szerint azzal a hivatkozással sem lehetett volna automatikusan elzárni a menedékkérőt, miszerint a hatóságok feltételezték, hogy nem fog velük együttműködni. A strasbourgi bíróság szóvá tette azt is, hogy az őrizetet elrendelő és meghosszabbító határozatoknak hiányos volt az indoklása, és nem tértek ki az egyéni körülményekre.
Kovács Tímea, a Magyar Helsinki Bizottság szegedi ügyvédje, aki a panaszost képviselte a strasbourgi eljárásban, úgy értékelte az ítéletet, hogy
„szívből örülünk ügyfelünk győzelmének. Majdnem nyolc évet kellett erre várnia. Nem ez az első ilyen strasbourgi ügyünk, többet is megnyertünk már a visszaélésszerű menekültügyi őrizetek miatt. A helyzet azóta még rosszabb lett, hiszen a szabálytalanul érkező menedékkérőket most már nem elzárják, hanem bármiféle tisztességes eljárást mellőzve Szerbiába kényszerítik vissza”.
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!