A Wizz Air március 14-től felfüggeszti járatait Moldova fővárosába

2023. február 27. – 19:45

Másolás

Vágólapra másolva

A Wizz Air március 14-től felfüggeszti Moldova fővárosába, Chișinăuba tartó járatait, derül ki a légitársaság közleményéből, amit a 24.hu vett észre. „A Wizz Air a közelmúltbeli moldovai fejlemények és a különböző helyi és nemzetközi hatóságokkal és ügynökségekkel való folyamatos egyeztetés alapján azt a nehéz, de felelősségteljes döntés hozta meg, hogy március 14-től felfüggeszti chișinăui járatait. Jelenleg az ország légterében fokozott, de nem fenyegető kockázat áll fenn, a légitársaság folyamatosan nyomon követi az eseményeket, és ha szükséges, utasai, illetve személyzete biztonsága érdekében további lépéseket hoz” – olvasható a közleményben.

A légitársaság ezzel együtt bejelentette, hogy bővíti járatait a romániai Iaşiba, ami csak néhány órányi autóutra van a moldáv fővárostól. A romániai járatbővítés egyszerre jelent új járatokat (például a Iaşi – Berlin útvonalon), illetve járatsűrűség-növelést.

Az érintett utasok, akik közvetlenül a wizzair.com oldalon vagy a légitársaság mobilalkalmazásán keresztül foglaltak repülőjegyet március 14-e utánra, e-mailben kapnak a járattörlésről értesítést, és választhatnak az ingyenes átfoglalás, a 100 százalékos készpénz-visszatérítés vagy az eredeti viteldíj 120 százalékának Wizz-krediben való jóváírása között – tájékoztatott a légitársaság.

Az ügy előzménye lehet, hogy Maia Sandu moldáv elnök puccskísérlet előkészítésével és az ország destabilizálásával vádolta meg az Ukrajnát egy éve megtámadó Oroszországot február közepén. Bár konkrét bizonyíték még nem került elő a puccskísérletről, az Egyesült Államok és több nyugati ország is aggodalmát fejezte ki a fejlemények miatt, miközben Oroszország mindent tagad. A helyzetet tovább bonyolítja az egekbe szökő infláció, amelybe a másfél éve hivatalban lévő EU-barát miniszterelnök is belebukott, így az általános elégedetlenség mellé kormányválság is társult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!