Török–szír földrengés: egy apát és lányát sérülten, de élve kimentettek a törmelékek alól az újabb utórengésben

2023. február 27. – 18:25

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb, közepes erősségű utórengés rázta meg Törökország déli részét hétfőn, ami miatt legalább egy ember meghalt, száznál többen megsérültek, írja az MTI. Olyan épületek is összeomlottak most, amelyek szerkezeti károkat szenvedtek a február 6-i, több mint 50 ezer ember halálát követelő földrengésben – mondta Yunus Sezer, a török katasztrófavédelem (AFAD) vezetője.

A hétfői, 5,6-os erősségű földmozgás epicentruma a Malatya tartományban található Yeşilyurt település közelében volt. Összehasonlításképp: a február 6-i földmozgás a 7,7-es erősséget is elérte, azóta több mint kilencezer utórezgést észleltek a TRT török állami televízió szerint.

Mentőalakulatok Malatyában az 5,6-os erősségű rengés után 2023. február 27-én – Fotó: Eyup Elevli / Anadolu Agency / AFP
Mentőalakulatok Malatyában az 5,6-os erősségű rengés után 2023. február 27-én – Fotó: Eyup Elevli / Anadolu Agency / AFP

Hétfőn egy apát és lányát sérülten, de élve kimentettek a törmelék alól Yeşilyurtban. Ők a megrongálódott négyemeletes házukba mentek be, hogy személyes holmijaikat kihozzák onnan, közben omlott le az épület.

A HaberTürk hírtelevízió közlése szerint Malatya tartomány egy másik pontján kutató-mentő egységek három olyan embert próbáltak meg kimenteni a romok alól, akik a földrengésnél parkoló autókban ültek.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök hétfőn bocsánatot kért amiatt, hogy késett az állami segítségnyújtás a február 6-i földrengések után. Adıyaman városban tartott beszédében a török államfő azt mondta: a pusztítás mértéke, az időjárási körülmények és az infrastruktúrában keletkezett károk miatt az első napokban a mentés nem zajlott kellő hatékonysággal. Erdoğan egy év türelmet kért, amíg „a földrengés okozta károk nagy részét fel tudják számolni”. „Mint minden halandónak, nekünk is lehetnek hibáink és hiányosságaink” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!