Kína törvénytelennek minősítette az orosz csapatokat ukrajnai műholdképekkel ellátó kínai vállalat elleni amerikai szankciókat

2023. február 27. – 14:03

Másolás

Vágólapra másolva

Kína törvénytelennek minősítette azokat a szaknciókat, amelyeket az Egyesült Államok a Changsha Tianyi Space Science and Technology Research Institute, más néven Spacety China nevű kínai vállalat ellen hozott.

A vállalat az Egyesült Államok szerint Ukrajnáról készített műholdképeket osztott meg az orosz Wagner-csoporttal, így támogatva az orosz zsoldossereg ukrajnai műveleteit.

Kína nyílt zsarnokoskodással és kettős mércével vádolja az Egyesült Államokat. A kínai külügyminisztérium szóvivője, Mao Ning azt mondta: „Az intézkedések súlyosan sértik Kína érdekeit, és Kína határozottan elutasítja és elítéli azokat, ezért panaszt nyújtott be az amerikai félnek”.

A szóvivő szerint az Egyesült Államok „megragadta az alkalmat”, hogy ok nélkül szankcionáljon kínai vállalatokat, miközben végtelen háborút eredményez azzal, hogy fegyvereket szállít a konfliktusban álló felek egyikének.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!