Blokád egy oslói minisztériumnál: Greta Thunberg is tiltakozik két norvég szélerőmű ellen

2023. február 27. – 10:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az ember azt gondolná, hogy ha valami igazán energia, akkor a szélenergia az, szóval ha egy ember olyan környezetvédő aktivista, mint mondja Greta Thunberg, teljes mellszélességgel kiáll a szélerőművek mellett.

És mi ezzel szemben a valóság?

Hétfőn több tucat emberi jogi és környezetvédelmi aktivista, köztük Greta Thunberg blokád alá vonta a norvég energiaügyi minisztérium épületét, hogy így tiltakozzanak a számi (lapp) őslakos kisebbség lakta területen épült szélturbinák ellen – írja az MTI.

Az Aftenposten.no norvég lap beszámolója szerint a tiltakozás már a hétvégén elkezdődött, a demonstrálók ekkor az épületben kezdtek el az akciót, céljuk a minisztérium összes ki- és bejáratának elzárása volt. Ezt a hatóságok nem engedélyezték, és hajnalban a rendőrök távozásra kényszerítették őket – ezután, hétfő délelőtt kezdték az épületen kívüli akciót.

A magyar hírügynökség beszámolója szerint Norvégia középső részén két szélerőműpark üzemel jelenleg is, habár a norvég legfelsőbb bíróság 2021-ben hozott döntése szerint a turbinák működése sérti az ősi rénszarvaspásztor életmódjukhoz ragaszkodó számik nemzetközi egyezményekben foglalt kisebbségi jogait.

A számik a turbinák leszerelését követelik, mivel állításuk szerint a hatalmas szélerőművek látványa és hangja megijeszti állataikat, és megzavarja az ősi hagyományok gyakorlását. A norvég kormány szerint ugyanakkor a szélerőműparkok sorsa a legfelsőbb bírósági döntés ellenére is bonyolult jogi és politikai dilemmát jelent, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az ügyben kompromisszum születik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!