Amerikai lapok tömegesen bojkottálják a képregényírót, aki gyűlöletcsoportnak nevezte a feketéket

2023. február 26. – 13:28

Amerikai lapok tömegesen bojkottálják a képregényírót, aki gyűlöletcsoportnak nevezte a feketéket
Dilbert itt még népszerűsége csúcsán, immár nem kérnek belőle az amerikai lapok – Fotó: Henny Ray Abbam / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Scott Adams maga is tisztában volt vele, hogy ezt elmondja, és örökre kiírta magát mindenből. Legalábbis utólag ezt mondja. Azon borult ki, hogy egy közvélemény-kutatás szerint a fekete válaszadók fele úgy gondolja, nem oké fehérnek lenni.

Scott Adams és 1989 óta megrajzolt képregénybeli karaktere, Dilbert, a mérnök szatirikus jelenetekben figurázta ki az irodai létet. Dilbertnek van egy állandó társa, egy beszélő kutya is. Ám, mint a BBC írja, az amerikai médiavilág vezető lapjai a jövőben nem kívánják Scott Adams képregényeit közölni, az alkotó ugyanis egy hosszú videóban rasszista megnyilvánulásokat is tett.

A képregényes dührohamát az váltotta ki, hogy egy közvélemény-kutatás megkérdezte az amerikaiakat, hogy mit gondolnak a következő állításról:

„It's OK to be white.”, vagyis rendben van fehérnek lenni.

A fekete válaszadók 53 százaléka egyetértett ugyan a kijelentéssel, de a tartózkodók mellett volt 26 százaléknyi válaszadó, aki kifejezetten nem értett egyet ezzel az állítással.

Scott Adams arról beszél, hogy ő eddig segítette a feketéket, de ez volt életében az első közvélemény-kutatás, ami megváltoztatta a gondolkodását.

Ha ezek az emberek nem fogadnak el engem, aki mindig csak segítettem, akkor úgy érzem, hogy ez egy gyűlöletcsoport (hate group), akiknek én többé már nem tudok segíteni, és mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy a pokolba költözzenek el a közelükből, ahogy én is tettem.

Az inkriminált rész az amúgy is nagyon kellemetlen, ömlengős videó 14-17. perce között található. Mint a Reuters cikke is kiemeli, a válasz nem is maradt el.

Az Egyesült Államok nem fogadja el a rasszizmust, természetesen akkor sem, ha az a rasszista emberek véleményére reagál. Az egykor népszerű, a vállalati kultúrát megvilágító képregényét a továbbiakban nem hozza le a Los Angeles Times, a Washington Post, a USA Today és még sokan mások sem – jelentették be pénteki és szombati közleményeikben a lapok. Darrin Bell, a Pulitzer-díjas fekete karikaturista szégyennek minősítette Adamst.

Scott Adams valóban azt is mondta, hogy

nem azt mondom, hogy indítsunk háborút, csak menj messzire tőlük, ha megteheted.

A 65 éves Adams később arról beszélt, hogy kicsinálta magát egy életre, a jövőben nem lesznek bevételei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!