Rengeteg hajó rekedt Ukrajnában, félmilliárd dolláros is lehet a kárigény

2023. február 25. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Félmilliárd dolláros kárigénnyel nézhetnek szembe a biztosítótársaságok a még mindig Ukrajnában veszteglő 60 kereskedelmi hajó miatt – közölték iparági források a Reuters hírügynökséggel.

A háború kezdetekor több mint 90 kereskedelmi hajó – a legtöbb élelmiszerrel megrakodva – és mintegy 2000 fős legénység rekedt Ukrajnában, a harcok miatt nem tudták elhagyni az országot.

A hajózási és biztosítási iparági becslések szerint még mindig 40-60 hajó van ebben helyzetben, és

a hajók tulajdonosai a teljes évre vonatkozó veszteségeiket követelhetik a biztosítójuktól.

A társaságok a magas kockázatot beépítik áraikba, a kifizetések kilátásba helyezése valószínűleg a régióból érkező szállítmányok költségeinek növekedését fogja jelenteni. Ukrajna számos kikötője még mindig érintett a harcokban, és a Fekete-tenger környékén a tengeri aknák is növelik a kockázatokat.

Azon kikötők, amelyek nem részei az ENSZ-megállapodásnak – ilyen például a mikolajivi 2-es gabonaterminál, ahol becslések szerint még mindig legalább 25 hajó várakozik – továbbra is blokkolva vannak. Itt 300-nál is több tengerész tartózkodik, a hajózási szövetségek nyílt levélben szólították fel a héten az ENSZ-t a tengerészek evakuálására, mondván, hogy a „munkájuk nem mehet az életük rovására”.

A biztosítók számára pénzügyi védelmet nyújtó viszontbiztosítók január 1-je, a biztosítási kötvények megújítása óta Belarusz, Oroszország és Ukrajna esetében a hajókra és repülőgépekre már nem kötnek biztosítást.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!