Szijjártó: Az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az EU-ban

2023. február 24. – 07:52

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az Európai Unióban, ahol azonnal az oroszok pártfogójaként tüntetik fel azt, aki a diplomáciai rendezés fontosságáról beszél – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, miután António Guterres ENSZ-főtitkárral találkozott, írja az MTI.

„Ez nem egy futballmeccs, hogy itt szurkolni kelljen valamelyik oldalnak, ennek a háborúnak nincsen és nem is lesz győztese, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak, ez a háború csak károkat okoz, és minél tovább tart ez a háború, annál nagyobb károkat okoz és annál több vesztes lesz” – mondta a külügyminiszter. Szerinte az Európán kívüli világ képviselői nem igazán értik, hogy Európa vagy legalábbis egyes európai országok vagy egyes európai szereplők miért akarnak globális háborút csinálni ebből a számukra regionálisnak tűnő háborúból.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés ukrajnai háború miatti rendkívüli ülésén New Yorkban 2023. február 23-án – KKM / MTI
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés ukrajnai háború miatti rendkívüli ülésén New Yorkban 2023. február 23-án – KKM / MTI

Szerinte a diplomáciai rendezés csakis akkor lehetséges, ha az egymással közvetlenül vagy közvetve szembenálló felek hajlandók lesznek tárgyalni. Azt mondta: az ENSZ-nél jobb kommunikációs csatorna nem létezhet, hiszen épp azért hozták létre a világszervezetet, hogy az egymással akár háborúban vagy ellenséges viszonyban lévő országok is beszélni tudjanak egymással. A miniszter szerint az ENSZ-nek itt be kellene töltenie végre a történelem által ráruházott szerepet.

Szijjártó Péter a António Guterres mellett megbeszélést tartott Rosemary DiCarlóval, az ENSZ politikai ügyekért és békeépítésért felelős főtitkár-helyettesével, illetve az albán, a georgiai, a guatemalai, az észak-macedón és a japán külügyminiszterrel – áll a közleményben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!