Indiában a rendőrök rángattak le a repülőről egy ellenzéki politikust, miután a miniszterelnökön gúnyolódott

2023. február 23. – 20:06

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztattak egy ellenzéki vezetőt Indiában, miután gúnyolódott Narendra Modi miniszterelnökön – írja a CNN.

Pawan Kherát, az Indiai Nemzeti Kongresszus párt tagját a delhi repülőtéren vették őrizetbe a rendőrök csütörtökön, és más párttagokkal együtt leszállították a repülőgépről, amelyen ült. Az eset előzménye, hogy Modit „Narendra Gautamdas Modinak” nevezte, nyilvánvalóan utalva Gautam Adani indiai milliárdosra, aki köztudottan közel áll a miniszterelnökhöz, és a Modi-rezsimben komoly politikai hátészéllel, óriási állami megrendelések révén lett a világ egyik leggazdagabb embere.

Adani kevesebb mint két hét alatt nettó vagyona több mint felét elvesztette a múlt hónapban, miután a Hindenburg pénzügyi kutatóintézet jelentésében azt írta, a cégcsoport üzleti gyakotlataitól nem idegen a tőzsdei manipuláció és a csalás. A riportban foglaltakat az Adani-csoport „alaptalannak” és „rosszindulatúnak” nevezte, de ez nem győzte meg a befektetőket, a vállalat rövid idő alatt 100 milliárd dollárt veszített értékéből. A milliárdos és a cég januári mélyrepüléséről itt írtunk részletesen.

Az ellenzékiek elfogásával kapcsolatban Assam állam rendőrsége közölte: egy csapatot küldtek Újdelhibe, hogy kihallgatás céljából letartóztassák Kherát, miután szerdán eljárást indítottak ellene „a miniszterelnökkel kapcsolatos kifogásolható megjegyzései” miatt. „Az Indiai Büntető Törvénykönyv bűnös összeesküvésre vonatkozó szakaszai alapján [Khera] megpróbálta megzavarni a társadalmi harmóniát” – mondta Prasanta Kumar Bhuyan, az asszami rendőrség szóvivője a CNN-nek.

Csütörtökön az indiai legfelsőbb bíróság elrendelte Khera ideiglenes óvadék ellenében történő szabadon bocsátását. A CNN egyelőre nem tudta elérni Kherát és ügyvédeit, a Kongresszus párt viszont kiadótt egy közleményt az ügyben. Ebben „antidemokratikusnak” nevezték Khera letartóztatását és azt írták, „hevesen ellenezzük ezt a diktatórikus magatartást”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!