Megkéseltek egy 16 éves transznemű lányt egy angliai falu parkjában

2023. február 13. – 14:38

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztattak egy 15 éves fiút és egy 15 éves lányt egy 16 éves transznemű lány meggyilkolásának gyanúja miatt. A lányt egy angliai falu parkjában késelték halára.

Brianna Ghey-t szombaton találták meg a 11 ezer fős Culchethben található Linear Parkban. A mentőket kora délután hívták ki, miután a lányra szúrt sebekkel, egy ösvényen fekve bukkantak rá. Brianna transznemű lány volt, de a nyomozók szerint nincs bizonyíték arra, hogy meggyilkolása gyűlölet-bűncselekmény lett volna és a transzneműségéhez lenne köthető.

A Daily Mail ugyanakkor azt írja, hogy a rendőrség szerint a lány „célzott támadás” áldozata lett. A rendőrség szerint egyelőre még korai megmondani, mit csinált a lány a környéken, és több más körülmény sem tisztázott, például, hogy a tinédzser ismerte-e a támadóit. Az esetet a nyomozók vizsgálják, a gyilkos fegyver egyelőre nem került elő.

Rendőrségi helyszínelők a Linear parkban – Fotó: Jason Roberts / Getty Images
Rendőrségi helyszínelők a Linear parkban – Fotó: Jason Roberts / Getty Images

A 16 éves lányt a közösségi médiában sokan gyászolják, többen „édes angyalként” és „gyönyörű lányként” méltatják. A rendőrség tájékoztatása szerint a letartóztatott tinédzserek a környékről származnak, őrizetbe vették őket – írja a BBC.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!