Legalább három kémballon járt az USA légterében Donald Trump idején is, csak ufónak nézték őket

2023. február 7. – 23:35

Másolás

Vágólapra másolva

Legkevesebb három feltételezett kínai kémballon repült észrevétlenül az Egyesült Államok felett Donald Trump elnöksége alatt – közölték védelmi tisztviselők a BBC szerint. Az Egyesült Államok akkoriban nem észlelte a léggömböket, mondta Glen VanHerck tábornok.

A New York Times és a Bloomberg szerint kezdetben ufóknak hitték az eszközöket, de azóta újabb információkat gyűjtöttek róluk, és végül megfigyelőballonokká minősítették őket. Fontos megjegyezni, hogy az ufó ebben az esetben nem földönkívülit, hanem ismeretlen repülő tárgyat takar.

A téma azért került most elő, mert néhány napja kémléggömb haladt át az Egyesült Államok felett, amit végül az amerikaiak lelőttek. Azzal, hogy miért használhatnak a kínaiak kémballonokat, ebben a cikkben foglalkoztunk.

VanHerck tábornok, a Pentagon amerikai légtérvédelemért felelős tisztviselője azt mondta, hogy a Trump-érában hiányosságok voltak a katonai hírszerzésben. „Az én felelősségem, hogy felderítsem az Észak-Amerikát érő fenyegetéseket. El kell mondanom, hogy nem észleltük ezeket a fenyegetéseket” – mondta.

A kémballon most komoly diplomáciai hullámokat keltett, el kellett halasztani Antony Blinken amerikai külügyminiszter kínai útját is, ami vasárnap kezdődött volna.

A Fehér Ház szerint Joe Biden elnök utasítást küldött a hírszerző ügynökségeknek, hogy fokozzák az egyesült államokbeli kémműveletek azonosítására irányuló erőfeszítéseket. Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint javították kapacitásukat, hogy képesek legyenek felderíteni azokat a dolgokat is, amelyeket a Trump-kormányzat nem tudott észlelni. A szakértők azt is megjegyezték, hogy Trump alatt a kémballonok rövid ideig tartózkodtak csak a légkörben, nem úgy, mint a mostani alkalommal.

A The Guardian szerint 2019-ben Hawaii és Florida felett is láttak ilyen léggömböt. A CNN által átvizsgált jelentés szerint Kína 2019-ben indította és irányította a légkörbe a léggömböt, amely „65 000-328 000 láb magasságban mozgott, és hónapokig tudott működni”. A jelentésből nem derült ki egyértelműen, hogy az Egyesült Államok mikor szerzett tudomást a 2019-es léggömbről.

Donald Trump hamis dezinformációnak minősítette a jelentéseket.

A nyilatkozatok kontextusba helyezik azokat a jelentéseket, amelyeket az Egyesült Államok védelmi minisztériuma adott ki a 2022-es ufóészlelésekről: eszerint összesen 510 azonosítatlan légi jelenségről (UAP) számoltak be tavaly. Az észlelések száma lényegesen nőtt az előző hivatalos jelentés óta.

Az ufókról főleg katonai pilótáktól érkeznek bejelentések, és továbbra is jellemzően korlátozott (katonai) és érzékeny légterekben bukkannak fel, rávilágítva az UAP-ok jelentette lehetséges biztonsági kockázatokra. A jelentés nem zárja ki, hogy pont az ezekre a területekre irányuló kiemelt figyelemnek köszönhető a jelenségek gyakoribb előfordulása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!