Kilenc év börtönt kapott egy orosz blogger

2023. február 6. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az országot elhagyta, így távollétében szabott ki kilenc év börtönt a moszkvai bíróság Veronyika Belocerkovszkajára, álhírterjesztésben bűnösnek találva – írta a Meduza.io. Az odesszai születésű, Szentpéterváron élt blogger és újságíró az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetén nyilvánosan elítélte a Kremlt a támadásért.

Az ítélet szerint „tudatosan hamis híreket terjesztett arról, hogy az orosz haderő gyerekeket gyilkolt meg, hogy Mariupolban szülészeti osztályt bombázott, valamint, hogy civileket ölt meg Bucsában” – idézett az ítéletből a Svoboda.org.

Belocerkovszkaja nem sokkal később elhagyta Oroszországot – ahogyan rengetegen tették, miután az életbe lépő új törvények már azért is büntetőjogi felelősséget róttak ki bárkire, hogy háborúnak nevezték a háborút –, 153 millió rubel (kb. 800 millió forint) értékű vagyonát viszont lefoglalták.

Veronyika Belocerkovszkaja a Leningrád együttes "Patriotka" című klipjében 2014 őszén – Forrás: a Leningrad Youtube-csatornája
Veronyika Belocerkovszkaja a Leningrád együttes "Patriotka" című klipjében 2014 őszén – Forrás: a Leningrad Youtube-csatornája

Beloverkovszkaja üzletasszonyként is sikeres volt, ismertségét és vagyonát kulináris írásokkal alapozta meg. Közéleti szereplőként, aktív volt, nem volt tőle idegen, hogy szerepeljen az ironikus hangvételéről ismert Leningrad együttes Patriotka (Honleány) című számának klipjében 2014-ben.

Jelenleg Franciaországban él, Instagramjának 1,3 millió követője van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!