Oroszország nagy támadásra készülhet az évforduló alkalmából

2023. február 5. – 16:54

Másolás

Vágólapra másolva

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter sajtótájékoztatót tartott vasárnap, amiben több fontos kérdésre is kitért. Sok újságíró kérdezte, hogy igaz-e, hogy leváltják tisztségéből. Erről vasárnap az Ukrainska Pravda írt. A Kyiv Independent szerint azt mondta, hogy egy tisztségviselő sem maradhat örökre a székében, úgyhogy Volodimir Zelenszkijn múlik. A lapnak egy kormányzati forrás azt mondta, hogy Reznyikov nem kerül ki a kormányból, valószínűleg igazságügyi miniszter lesz belőle.

A védelmi miniszter azt mondta, hogy az orosz erők egy szimbolikus támadásra készülhetnek februárban, amit az invázió évfordulója környékére ütemezhetnek.

„Februárban mindenesetre egy esetleges orosz offenzívára számítunk. Ez csak a szimbolizmus szempontjából fontos, katonai szempontból nem logikus, mert nem minden erőforrásuk áll készen. De ettől függetlenül megteszik”

idézi a Reuters.

Olekszij Reznyikov egy február 5-ei sajtótájékoztatón – Fotó: Oleksii Chumachenko / Anadolu Agency /AFP
Olekszij Reznyikov egy február 5-ei sajtótájékoztatón – Fotó: Oleksii Chumachenko / Anadolu Agency /AFP

Az orosz erők kisebb előrelépéseket tettek a donbaszi Bahmut bekerítésére tett kísérleteikben. Reznikov szerint az új támadás keletre vagy délre összpontosulhat majd, de a miniszter szerint – bár még nem érkeztek meg a nemrég beígért nyugati fegyverek – az ukrán védelmi erők készen állnak az offenzíva visszaverésére.

Északról, Belaruszból érkező támadástól egyelőre nem tart, mert nagyjából 12 ezer orosz katona állomásozik a szomszédos országban, ami kevés egy nagyszabású támadáshoz és egy új front megnyitásához.

Szóba kerültek az érkező, nagy hatótávolságú amerikai rakéták is. Ezekkel kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy nem fogják azokat oroszországi célpontok ellen bevetni, csak az elfoglalt ukrán területeken állomásozó orosz egységeket lövik majd velük.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!