Évekig sütögette a pizzát Franciaországban a körözött olasz maffiózó, mielőtt lebukott

2023. február 3. – 09:28

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhat év után fogták el a dél-olaszországi maffia egyik körözött tagját Franciaországban – írja a BBC.

Edgardo Grecót több gyilkosság miatt is körözték az olasz hatóságok. A férfi elmenekült az országból, majd Saint-Étienne-ben telepedett le, ahol álnevet vett fel, és különösebben nem bujkált a nyilvánosság elől: az elfogása előtt legalább három évig dolgozhatott séfként egy pizzériában, és egy helyi lap újságban is feltűnt.

Greco a '90-es években az 'Ndrangheta nevű szervezett bűnbandához tartozott, amely a dél-olaszországi Calabria régióból származik. Az 'Ndrangheta ma Olaszország legerősebb bűnszervezete.

A most 63 éves Grecót két testvér meggyilkolásáért körözték, akiket 1991 januárjában egy „maffiaháború” során öltek meg. Stefano és Giuseppe Bartolomeót egy halárusnál verték agyon egy Cosenza nevű kisvárosban. Holttestüket soha nem találták meg, a hatóságok szerint valószínű, hogy savban oldották fel őket. Grecót ugyanebben az évben ugyanebben a városban egy másik férfi meggyilkolásának kísérletével is megvádolták.

Amikor 2006-ban az eljáró bíró elfogatóparancsot adott ki ellene, Greco elmenekült az országból. Nyolc évvel később a Lyontól délnyugatra fekvő Saint-Étienne városában telepedett le, a nevét Paolo Dimitrióra változtatta, és végül egy olasz étteremben vállalt állást séfként.

Ekkorra már a távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Olaszországban, és európai elfogatóparancs volt ellene érvényben.

Ennek ellenére 2021 júliusában még azt is bevállalta, hogy egy helyi újságban szerepeljen. A cikkben „regionális és házi receptjeivel” büszkélkedett, és arról is beszélt, hogy „születését tekintve olasz, de szíve mélyén saint-étienne-i lakos”.

Az olasz hatóság sem tétlenkedett: a rendőrség közleménye szerint 2019 óta nyomon követték Greco támogatói hálózatát, amely az Alpokon keresztül egészen Saint-Étienne-ig vezetett. Ezen a ponton a francia hatóságokat is bevonták a műveletbe, megfigyelték a férfi tartózkodási helyét, majd miután az olasz rendőrség megerősítette a személyazonosságát, letartóztatták.

Greco elfogása a második nagy horderejű letartóztatás néhány héten belül: az olasz hatóságok január végén, harminc év bujkálás után fogták el a Cosa Nostra hírhedt maffiafőnökét, Matteo Messina Denarót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!