Dánia menedékjogot ad minden afgán nőnek

2023. január 30. – 21:26

Másolás

Vágólapra másolva

Dánia menedékjogot ad minden afgán nőnek és lánynak, miután a saját országukban nagymértékben korlátozzák őket jogaikban a tálibok hatalomba történő visszatérése óta. „A döntés a nők és lányok helyzetének romlásával kapcsolatos értesüléseken alapszik” – írta közleményében a dán menekültügyi hivatal.

„A jelentés feltárja, hogy egyes afganisztáni csoportok – közöttük a nők és a lányok – helyzete kimeríti a menekültügyi egyezmény által meghatározott üldöztetés fogalmát” – áll a közleményben.

A bizottság szerint az öt, afgán nőkre vonatkozó, még függőben lévő kérelmet már az új döntés értelmében bírálnak el. A hatóság emellett felülvizsgálja azoknak az afgán nőknek a kérelmét, amelyet korábban elutasítottak a tálibok hatalomra kerülése után, hogy az új döntésnek megfelelően megkapják a lakhatási engedélyt. Mintegy tíz esetről van szó. A bizottság felülvizsgálja az azóta elutasított afgán férfiak kérelmét is (mintegy harminc eset).

Miután 2021 augusztusában visszatértek a hatalomba a tálibok, fokozatosan fosztották meg a nőket az előző uralmuk megdöntése – 2001 óta – eltelt húsz évben megszerzett jogaiktól. Nemcsak a tanulásra nem jogosult, de a legtöbb közalkalmazotti állást sem tölthetik be. Férfi rokonuk nélkül nem utazhatnak, és otthonukban burkát vagy hidzsábot kell viselniük. Decemberben a tálibok azt is megtiltották, hogy afgán és külföldi civil szervezeteknek dolgozzanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!