Az oroszok az ENSZ-hez fordulnak a Donyec-medencei kórházak elleni támadás miatt

2023. január 29. – 17:32

Másolás

Vágólapra másolva

„Nyugat által vezérelt” támadásnak minősítette a tegnapi, Donyec-medencei kórházak ellen végrehajtott ukrán rakétacsapások az orosz külügyminisztérium. Szombaton az oroszok azt állították, hogy az ukránok rakétával lőttek egy kórházat, ahol 14-en meghaltak. Az oroszok szerint ennek a támadásnak a szervezőit felelősségre kell vonni, tettüket pedig háborús bűncselekménynek minősíteni.

Az orosz védelmi tárca szerint repesz-robbanótöltettel felszerelt amerikai HIMARS-rakéták csapódtak a luhanszki régióban található Novoajdarban egy kórház épületébe, aminek következtében 14 ember életét vesztette. Az orosz külügy szándékossággal vádolta meg az ukránokat.

Ennek nyomán az oroszok kettős mérce alkalmazásával vádolták meg a nyugati országokat, mondván azok gyakran ítélnek el „imitált” orosz bűncselekményeket, „illegális törvényszéki” felelősségre vonással fenyegetőzve.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi ombudsman Telegramon bejelentette, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosához és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához (ICRC) fordult a novoajdari kórházra mért csapás miatt. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke elrendelte, hogy indítsanak büntetőeljárást a novoajdari kórház elleni sorozatvető-támadás ügyében, és állapítsák meg, hogy az ukrán hadsereg részéről ki felelős a csapásokért.

Az ukrán hadsereg és annak képviselői eddig nem reagáltak az oroszok állításira.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!