A csütörtök legfontosabb hírei

2023. január 27. – 08:26

Másolás

Vágólapra másolva
  • Németország vesz 10 000 Starlink-terminált Ukrajnának, amivel az ukrán hadsereg Elon Musk műholdas internetszolgáltatásához férhet hozzá.
  • Oroszország a háborúba való közvetlen beavatkozásnak veszi, hogy nyugati országok tankokat adnak Ukrajnának.
  • Az orosz hadsereg 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára, amelyek közül az ukrán légierő 47-et megsemmisített. A maradék nyolc összesen 11 embert ölt meg, és ugyanennyit semmisített meg.
  • Miután tankokat kaptak, az ukránok következő célja az lehet, hogy vadászrepülőgépeket is szerezzenek nyugati szövetségeseiktől.
  • Az orosz állami médiában arról írtak, hogy Szijjártó Péter kifogást emelt Kijevben, amiért szerinte túl sok kárpátaljai magyart soroznak be az ukrán hadseregbe. Az ügy bonyolult, itt írtunk róla hosszabban.
  • Egy sor európai ország után Kanada is Leopard tankokat ad Ukrajnának, amivel már legalább 84 ilyen típusú harckocsi érkezik az országba.
  • Az Egyesült Államok nemzetközi bűnszervezetnek nyilvánította a Wagner zsoldoshadsereget.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!