Tíz napja keresik hiába a kaliforniai hegyekben eltűnt színészt

2023. január 23. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

Január 13-án pénteken, éppen tíz napja, nyoma veszett Julian Sands brit színésznek a kaliforniai Baldy-hegy közelében, ahová túrázni ment. Bár azóta helikopterek, drónok és földi kutatócsoportok segítségével is keresik, egyelőre nem akadtak a nyomára – írja a Daily Mail.

A 65 éves színész eltűnését a túra után, este hét órakor jelentették. Nathan Campos, a seriffhivatal szóvivője szerint a színészt a Baldy Bowl nevű, síelők és túrázók által is kedvelt területen keresik. A mentést zord téli időjárás mellett az is nehezíti, hogy a környéken lavinaveszély van.

Az időjárás miatt a mentést többször is le kellett állítani. Bár múlt csütörtökön megtalálták az autóját nem messze attól a helytől, ahol az eltűnését jelentették, a színész nyomaira továbbra sem bukkantak. A hatóságok a telefonját is megpróbálták bemérni, de nem jártak sikerrel, valószínű, hogy ennyi idő alatt már lemerült a készülék. A telefon jelét utoljára január 15-én sikerült bemérni, akkor még azt mutatta, Sands a Mount Baldy területére tart. A jel az egyik hegycsúcsra vezető egyik ösvényt mutatta lehetséges tartózkodási helyként, ezt a területet a földi kereső-csapatokkal és helikopterrel is ellenőrizték, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a színész valóban arra járt volna.

Jelenleg helikopterrel és drónok segítségével folyik a keresés, de a jeges útviszonyok és a lavinaveszély miatt a földi mentőegységek nem tudtak útnak indulni.

Eközben a színész családja és ismerősei továbbra is reménykednek abban, hogy a férfi életben lehet. Sokan azért bizakodóak, mert Sands tapasztalt, felkészült túrázó volt, és „biztos, hogy minden lehetséges helyzetre felkészült”. A hatóságok viszont figyelmeztettek, hogy a térség túraútvonalai télen különösen veszélyesek, és rendszeresen tévednek el, vagy szenvednek balesetet a tapasztalt túrázok is.

A Szoba kilátással és a Gyilkos mezők című filmekből is ismert Sands Yorkshire-ben nőtt fel, de évek óta Los Angeles környékén él feleségével, Evgenia Citkowitz írónővel. Három gyermeke van. A Guardiannek adott 2018-as interjújában beszélt a hegymászás iránti megszállottságáról és arról: mennyire fontosnak tartja, hogy új kalandokat keressen. Egy másik, 2020-as interjúban úgy jellemezte magát, hogy a legboldogabb „egy hegycsúcs közelében, egy ragyogó hideg reggelen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!