Létszámbővítésre készül az orosz haderő a brit védelmi minisztérium szerint

2023. január 22. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentős változtatásokra készül az orosz haderő – írja a SkyNews a brit védelmi minisztérium friss hírösszefoglalója alapján.

Oroszország közölte, hogy nagy változtatásokat tervez a hadseregben a következő három évben. A brit védelmi minisztérium értesülései szerint az orosz haderő létszámát másfél millió katonával akarják bővíteni, illetve Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt is bejelentette, hogy visszaállítják a moszkvai és leningrádi (mai Szentpétervár) katonai körzeteket.

Az orosz bejelentés alapján arra lehet következtetni, hogy Oroszország egyhamar nem fogja feladni az Ukrajna ellen folytatott inváziót. Azonban a brit védelmi minisztérium szerint az orosz hadseregnek problémát fog okozni a létszámbővítés és a katonai felszerelések biztosítása is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!