Legalább 28-an meghaltak Tibetben egy országútra zúduló lavinában

2023. január 21. – 09:30

Legalább 28-an meghaltak Tibetben egy országútra zúduló lavinában
Mentőegység dolgozik a lavinabaleset helyszínén Tibetben – Fotó: Sin Fei / Xinhua / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 28 halálos áldozottal járt egy tibeti főutat elborító lavina. A kutatást abbahagyták, 53 embert sikerült megmenteni, írta a BBC.

A kínai állami média jelentése szerint a lavina erős szél és a melegedő időjárás miatt indult meg kedden a Tibet délkeleti részén található Njingcsi városának közelében, és a hó egy alagutat is eltorlaszolt, amelyben sokan bennrekedtek.

A Hszinhua állami hírügynökség szerint a helyi hatóságok 1348 mentőmunkást és 236 járművel küldtek, hogy megtisztítsák a 7,5 kilométeres átjárót, amelyet meredek hegyoldalak szegélyeznek.

„A hó olyan mély volt, hogy az emberek derekáig ért, és az út nagyon csúszott. Sok mentőmunkás folyamatosan botladozott” – mondta a Global Timesnak a helyi egészségügyi központ munkatársa.

Az 53 megmentett közül öten súlyosan sérültek, a mentési munkálatok pénteken leálltak, de arról egyelőre nincs információ, hogy vannak-e eltűntek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!