Csak egy másik horvát városba indult, de úgy eltévedt, hogy végül szemben hajtott fel az M7-esre, ami fel sem tűnt neki

2023. január 19. – 12:52

Másolás

Vágólapra másolva

Nem szeretett volna Magyarországra jönni, egyik barátját akarta meglátogatni egy másik horvát városban az a 64 éves horvát férfi, aki január 18-án, kora délután balesetet okozott az M7-es autópályán, amikor felhajtott a Budapest felé vezető oldalra a forgalommal szemben.

A Police.hu híre szerint a férfi szabálytalansága miatt a 70-es kilométerszelvénynél ki kellett térnie egy szabályosan közlekedő autósnak, aki végül elveszítette irányítását a járműve felett és a szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva a forgalmi oldalakat elválasztó füves területen állt meg. A baleset során a járműben utazó mind a négy fő megsérült, őket a mentők kórházba szállították – az Audi vezetője viszont adatai hátra hagyása nélkül továbbhajtott.

A rendőrök 13 kilométerrel később állítottá meg a férfit, majd előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

Ekkor mondta el, hogy nem akart idejönni, és azt is, hogy annyira eltévedt, hogy több mint három órát utazott, majd azt sem vette észre, hogy az autópályára szembe hajtott fel.

Arról, hogy miért hajtanak fel az autósok forgalommal szemben az autópályára, itt írtunk bővebben.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!