A hírhedt Wagner-csoport egy korábbi tagja kérhetett menedéket Norvégiában

2023. január 16. – 21:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Menedéket kért Norvégiában egy orosz férfi, aki ügyvédje állítása szerint a hírhedt orosz katonai magánvállalatnál, az ukrajnai háborúban is prominens szerepet vállaló Wagner-csoportnál töltött be korábban magas tisztséget – írja az MTI a norvég hatóságok és az ügyvéd hétfői közlése alapján.

A norvég bevándorlási hivatal (UDI) megerősítette az AP amerikai hírügynökségnek, hogy Andrej Medvegyev menedékért folyamodott a skandináv országban, amelynek területére illegálisan érkezett. „Biztonsági és adatvédelmi okokból az UDI nem fűzhet egyéb kommentárt az ügyhöz” – tette hozzá a bevándorlási hatóság. Az orosz férfi norvég ügyvédje, Brynjulf Risnes szintén megerősítette, hogy Medvegyev menedéket kért Norvégiában. Az ügyet a norvég bevándorlási rendőrség vette át, a férfit pedig átszállították a fővárosba, Oslóba, ahol a határsértőknek fenntartott létesítménybe került.

Medvegyev tavaly július 6-án otthagyta a Wagner-csoportot, majd egy orosz emberi jogi csoportnak jelezte, hogy kész mindent feltárni a zsoldoscsapatról, illetve az azt vezető Jevgenyij Prigozsin ténykedéseiről. Brynjulf Risnes hétfőn megerősítette, hogy ügyfele kész megosztani tapasztalatait a háborúban elkövetett bűnöket vizsgálókkal. Korábban ismertetett hírszerzési jelentések szerint a Wagner-csoport Ukrajna mellett többtucatnyi másik, főleg afrikai országban aktív.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!