Letartóztatták Bolsonaro igazságügyi miniszterét

2023. január 15. – 11:34

Letartóztatták Bolsonaro igazságügyi miniszterét
Anderson Torres és Jair Bolsonaro – Fotó: Evaristo Sa / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat reggel letartóztatták Brazíliában Anderson Torres volt igazságügyi minisztert – írja a Guardian. Bolsonaro bukása után Torres Brazíliaváros biztonsági főnöke lett, így az ő feladata lett volna megakadályozni a hatalomváltás után kitört zavargásokat, a vádak szerint viszont szabotálta ezt a feladatot.

Miután január 1-jén beiktatták a hatalomba Luiz Inácio Lula da Silva baloldali brazil elnököt, a fővárosban tüntetéseket szerveztek Jair Bolsonaro volt elnök hívei. Január 8-án aztán a bolsonaristák megrohamozták a brazil kongresszus, a legfelsőbb bíróság és az elnöki palota épületét, azt követelve, hogy katonai puccsal távolítsák el Lulát a hatalomból.

Sokak szerint a rendőrség látványosan nem tett semmit a rendbontás megakadályozására, ami miatt óriási kár keletkezett a megtámadott épületekben. Lula szerint az elnöki palotába egyenesen belülről engedték be a zavargások résztvevőit.

A támadások idején Brazíliaváros biztonsági vezetője Anderson Torres jobboldali politikus volt, aki korábban Bolsonaro igazságügyi minisztereként szolgált. A vád szerint ő adott utasítást arra, hogy a rendőrség ne avatkozzon be a zavargásokba, remélve, hogy a kialakuló káoszban a hadseregnek lesz indoka átvenni a hatalmat és visszahelyezni Bolsonarót az elnöki székbe.

Ez nem történt meg, így Torres ellen kedden elfogatóparancsot adtak ki, szombaton pedig letartóztatták. Lulának viszont nagyon nehéz dolga lesz, ha tényleg nekimegy Bolsonaro támogatóinak, főleg a nagyhatalmú agrárbáróknak, erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!