Kína nagyszabású hadgyakorlatot kezdett Tajvan partjainál

2023. január 9. – 10:21

Másolás

Vágólapra másolva

Kína nagyszabású légi és vízi hadgyakorlatot tartott Tajvan körül. A tajvani védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a helyi idő szerint hétfő reggel 6 óráig eltelt 24 órában a kínai haderő 57 harci repülőgépet és négy hadihajót indított a sziget felé, közülük 28 repülőgép átlépte a Tajvani-szoros középvonalát. Tajvan repülőgépeket, haditengerészeti hajókat és szárazföldi rakétarendszereket mozgósított a kínai tevékenységre adott válaszlépésként – írja a CNN.

A gyakorlat szárazföldi csapásokra, tengeri támadásokra és más témákra összpontosított, azzal a céllal, hogy „teszteljék a csapatok közös harci képességét, és határozottan fellépjenek a külső erők és a »tajvani függetlenség« szeparatista erőinek összejátszó és provokatív cselekedetei ellen” – áll abban a nyilatkozatban, amelyet a kínai állami médiában tettek közzé.

A hadgyakorlat egy december 25-i hasonlót követ, amelynek során a tajvani védelmi minisztérium szerint Peking 47 repülőgépet küldött át a Tajvani-szoros középvonalán a sziget körül észlelt összesen 71 repülőgépből.

Kína vasárnapi hadgyakorlatai három nappal azután következtek be, emlékeztet a CNN, hogy az amerikai haditengerészet egy rombolója „a hajózás szabadsága” elnevezésű művelet keretében áthaladt a Tajvani-szoroson. Ez volt az első ilyen út, amelyről az amerikai haditengerészet idén beszámolt.

Peking Kína szakadár tartományának tekinti Tajvant, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta önálló kormánya van. Peking és Tajpej között azután újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház akkori elnöke tavaly augusztusban heves kínai tiltakozás ellenére látogatást tett a szigeten. A gesztusra Kína akkor is nagyszabású összevont – tengeri és szárazföldi – hadgyakorlattal válaszolt, idézi fel az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!