Amerikai cégek alkatrészeit is megtalálták az Ukrajnában használt iráni drónokban

2023. január 5. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Az ukrán hatóságok megvizsgálták az összetételét az egyik iráni drónnak, ami lezuhant tavaly ősszel Ukrajna területén, és a gép ötvenkét alkatrészéből negyvenet tizenhárom különböző amerikai cég gyártott – írja a CNN.

A maradék tizenkét alkatrészt Kanadában, Svájcban, Japánban, Tajvanon és Kínában készítették.

A Fehér Ház még 2022 végén bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak arról, hogyan kerülhetett amerikai és nyugat-európai technológia – GPS-vezérlő, motor vagy félvezető – az iráni drónokba.

Az amerikai alkatrészek megjelenése azért problémás, mert az Egyesült Államok szigorú szankciókkal próbálja már évek óta megakadályozni, hogy Irán fejlettebb technológia birtokába kerüljön. A CNN megjegyzi, hogy egyelőre semmi nem mutat arra, hogy bármelyik amerikai cég megszegné a törvényt, vagy szembe menne a korlátozásokkal, mert a világpiacon nehéz követni, hogy a gyakran használt alkatrészeknek mi a sorsa.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!