Brutális rabszöktetés egy mexikói börtönből: legalább tíz halottal járt az akció

2023. január 2. – 08:08

Másolás

Vágólapra másolva

Több tucatnyi rab megszökött egy észak-mexikói börtönből, miután fegyveresek, akik feltehetően egy drogkartell tagjai, tüzet nyitottak a létesítményre – írja a BBC. Az eset Ciudad Juarez határvárosban történt helyi idő szerint vasárnap reggel. A támadók páncélozott járművön érkeztek a börtönhöz, és figyelmeztetés nélkül lőni kezdték az őröket.

A merész és brutális támadásban tízen haltak meg, köztük négy fogoly. Az akcióban 24 rabnak sikerült megszöknie – közölte a rendőrség. A börtönön belüli harcokban, amik a bűnözői csoportok és drogkartellek között törtek ki, további 13 ember megsebesült, közülük négyet kórházban kezelnek.

A helyszínre a hadsereget és a nemzeti gárdát is kihívták, hogy támogassák a helyi hatóságokat az eset után.

A börtön előtt a rokonok összegyűltek, egymást ölelgetve és sírva várták a híreket. Egy nő azt mondta a helyszíni tudósítóknak, hogy a támadók feketébe voltak öltözve, jobban fel voltak fegyverezve, mint a rendőrség, és minden arra járó járműre lőttek.

Nem ez volt az első erőszakos eset ezen a helyen: tavaly augusztusban olyan börtönlázadás tört ki, amely az utcára is átterjedt, és amelyben végül 11 ember meghalt, írja a BBC.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!