Isten mindig talpra állított, amikor elkezdtem lecsúszni – közzétették XVI. Benedek pápa lelki végrendeletét

2022. december 31. – 22:22

Másolás

Vágólapra másolva

„És azt, amit honfitársaimnak mondtam, most mindazoknak mondom, akik az egyházban az én szolgálatomra lettek bízva: maradjatok meg szilárdan hitetekben! Ne hagyjátok megzavarni magatokat”

– olvasható XVI. Benedek pápa lelki végrendeletében, amit a Vatikán szombat este nyilvánosságra hozott, miután az előző egyházfő szombat reggel hosszan tartó betegség után meghalt, írja az MTI. „Az én lelki testamentumom” címen írott dokumentumot az előző pápa már 2006. augusztus 29-én megírta, valamivel több mint egy évvel azután, hogy 2005-ben megválasztották. Az eddig ismeretlen végrendeletet a Vatikán német és olasz nyelven is nyilvánosságra hozta. A dokumentum egyrészt személyes, másrészt teológiai örökségnek számít.

A teológiai végrendeletében XVI. Benedek mindenekelőtt köszönetet mondott Istennek, aki az életet ajándékozta neki, és

számos „zűrzavaros” pillanatban irányt mutatott, „mindig talpra állítva, amikor elkezdtem lecsúszni”.

Köszönetet mondott szüleinek, akik nehéz időkben életet adtak neki nagy áldozatokkal és szeretetükkel. Említette édesapja hitét, amely mindig erős maradt az ő fiatalkori tudományos nézeteivel szemben. Valamint testvéreit, köztük fivérét, a szintén papi hivatást választó Georgot, aki utat mutatott neki.

Köszönetet mondott munkatársainak, tanárainak és diákjainak. Külön kiemelte hazáját, a bajor Alpok térségét, melynek szépsége – megfogalmazása szerint – a Teremtőt tükrözi. Köszönetet mondott hazája népének, mivel bennük újból és újból megtapasztalta a hit szépségét.

Azért imádkozott, hogy a német föld megmaradjon a hitben, arra kérte szeretett honfitársait, ne engedjék magukat eltávolodni ettől. Külön köszönetet mondott Rómának és Olaszországnak, mely második hazájává vált. Bocsánatot kért mindazoktól, akikkel bármilyen módon méltánytalanul bánt.

Hangsúlyozta, gyakran úgy tűnik, hogy a természettudományok éppúgy mint a történelmi kutatás képes cáfolhatatlan téziseket felmutatni a katolikus hittel szemben.

„Megéltem a természettudományok átalakulását, és volt lehetőségem megállapítani, hogy a hittel szembeállított látszólagos bizonyosságok miként foszlottak szét, bizonyítva, hogy nem tudományról van szó, hanem filozófiai értelmezésekről, melyek csak látszólagosan tartoznak a tudományhoz.”

Kitért arra is, hogy hatvan éve foglalkozik teológiával és bibliai tudományokkal, és az egymás utáni generációk múlásával „láttam, miként omlottak össze összeomolhatatlannak tűnő tézisek, melyekről kiderült, hogy egyszerű hipotézisek”. Szerinte „Jézus Krisztus valóban az út, az igazság és az élet, és az egyház minden elégtelenségével, valóban az ő teste”.

A testamentum végén XVI. Benedek arra kérte az Urat, minden bűnével és hiányosságával együtt, fogadja be őt az örökkévalóságba.

XVI. Benedek pápa életrajzát ebben a cikkünkben olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!