Nyilvánosak Trump adóbevallásai. Elnökként Kínában is volt bankszámlája

2022. december 31. – 00:37

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy hatezer oldal terjedelmű, eddig szigorúan őrzött irat sorsa dőlt el pénteken, amikor az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága nyilvánosságra hozta Donald Trump, az Egyesült Államok előző elnökének és feleségének 2015 és 2020 közti adóbevallásait.

Ezzel évek óta tartó jogi vita zárult le, hiszen Trump sokáig minden eszközt megragadott, hogy titokban maradjanak az adóügyei, miközben erre a korábbi elnökök idején nem volt példa.

Az ügyről beszámoló Guardian kiemeli, hogy noha Donald Trump egy 2020-as elnökjelölti vitán úgy nyilatkozott, hogy emlékezete szerint kínai bankszámláját 2015-ben lezárta, ez nem felel meg a valóságnak, ami szintén az iratokból derül ki. Fontos részlet, hogy Trump számos adóvisszatérítési és adóelkerülési módszert vethetett be az évek során.

A Reuters összefoglalója hozzáteszi, hogy Trump jövedelme és adókötelezettsége drámaian ingadozott a vizsgált években, első elnökválasztási részvétele, majd hivatali időszaka alatt. Ezekben az években feleségével Melania Trumppal alacsony összegű adót fizettek, illetve egyáltalán nem fizettek adót.

Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a volt elnök súlyos üzleti veszteségeket könyvelt el, ami erősen megkérdőjelezi a Trump imázsához hozzátartozó sikerkommunikáció hitelességét, amelyet 2016-os kampányában is alkalmazott.

Trump úgy reagált adóbevallásainak nyilvánosságra kerülésére, hogy a demokratáknak soha nem lett volna szabad megtenniük ezt a lépést, a Legfelsőbb Bíróságnak nem kellett volna jóváhagynia, és a történtek szörnyű dolgokhoz fognak vezetni sokak számára.

Nem rég részletes cikkben írtunk Donald Trump 2020-as választási vereségét követő talpra állási erőfeszítéseiről, újabb elnökjelölti ambícióiról, illetve a Capitolium tavalyi ostromával kapcsolatos felelősségéről és a vele szemben zajló eljárásokról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!