A Lada felemelkedését hozhatja az orosz autóipar összeomlása

2022. december 29. – 18:11

A Lada felemelkedését hozhatja az orosz autóipar összeomlása
Lada Granták egy oroszországi márkakereskedés udvarán, 2022 áprilisában – Fotó: Yuri Kadobnov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A 2021-ben regisztrált 1,7 millió helyett idén mindössze 660 ezer új autót adnak el Oroszországban, ami nagyjából megfelel az elemzők várakozásának, de a piac 61 százalékos visszaesése jól tükrözi, milyen jelentős volt a nyugati gyártók jelenléte az orosz agresszió kezdete előtt. A leépülési folyamat decemberre nagyjából mélypontjához ért, de már látszik, hogy milyen formában támadhat fel 2023-ban.

A nyugati gyártók, egyebek mellett a BMW, a Mercedes, a Volkswagen, a Renault vagy éppen a Toyota kivonulása nyomán keletkezett válság nyertese a Ladákat gyártó AvtoVAZ, amely januártól novemberig 164 ezer új autót adott el, ami több, mint a háború előtt közvetlen versenytársainak számító Kia, Hyundai és a Volkswagen összesített darabszáma.

A jelek szerint a vevőket az sem fordította el a Ladától, hogy a népszerű típusokat egy ideig bizonyos extráiktól megfosztva, légzsákok, blokkolásgátló rendszer és más elektronikus komponensek nélkül vásárolhatták csak meg.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy milyen nehézségekkel találta magát szembe az ismét állami többségi tulajdonba kerülő AvtoVAZ, amely a szankciók miatt nem jut hozzá az eddig például a német Boschtól vásárolt alkatrészekhez. Makszim Szokolov, a cég elnöke arra számít, hogy a következő év igen kedvező lesz az óriásgyártó számára, hiszen a teljes autópiacon 800 ezer példányt adnak majd el, amelyek közül 400 ezer, vagyis minden második Lada lehet.

A piaci helyzetről részletesen író Wards Auto szerint a Lada-művek vezetése olyannyira ambiciózus, hogy külső piacokon, például Kazahsztánban és Belaruszban, illetve afrikai országokban is megjelennének az egyszerű és viszonylag olcsó típusokkal.

Alapjaiban 2017-óta létezik a Beijing (BAIC) U5 Plus típus, amelyet 1,5 literes szívó- és turbómotorral, kézi, illetve automata váltóval is gyártanak Kínában. Fotó: Wikipedia
Alapjaiban 2017-óta létezik a Beijing (BAIC) U5 Plus típus, amelyet 1,5 literes szívó- és turbómotorral, kézi, illetve automata váltóval is gyártanak Kínában. Fotó: Wikipedia

Miután az egykori moszkvai Renault-gyárban megkezdődött a kínai JAC-vel partnerségben gyártott, de az orosz piacon Moszkvicsra átkeresztelt hobbiterepjárók összeszerelése, a Wards összeállítása szerint a háború előtt BMW-ket gyártó kalinyingrádi Avtotor üzem vezetősége három különböző típusra állna át. Ezek közül az egyik a kínai BAIC U5 Plus nevű kompakt, tehát nagyjából az Opel Astra és a Ford Focus méretosztályába tartozó modell. Ezenkívül terveznek még egy SUV-t szintén BAIC-vel együttműködésben, illetve egy saját fejlesztésű villanyautó ötlete is felmerült, de erről egyelőre nem lehet több részletet tudni. Az Avtotor jövőre 70 ezer példányig futtatná fel termelését.

Teheránban gyártott Peugeot 206-osok és 207-esek állnak a szerelőszalag végén, 2022 augusztusában – Fotó: Atta Kenare / AFP or licensors
Teheránban gyártott Peugeot 206-osok és 207-esek állnak a szerelőszalag végén, 2022 augusztusában – Fotó: Atta Kenare / AFP or licensors

A kínai és helyi fejlesztésű autókon kívül Oroszország Iráni partnerekkel is megállapodott, hogy az újraformált autópiac még több támasztékot kapjon. Ennek értelmében 300 millió dollár értékben érkezhetnek onnan személyautók az országba, a jövő évtől. Bár Iránt szintén nyugati szankciók sújtják, és a korábban jelentős érdekeltségekkel rendelkező francia PSA (Peugeot-Citroen) kivonult, a két jelentős helyi gyártó, az IKCO (Iran Khodro) és a SAIPA egyaránt szívesen megvetné a lábát az orosz piacon a korábbi nem túl sikeres próbálkozásaik után.

A képet tovább színesíti, hogy jelenlegi iráni kínálatban szereplő modellek közt nemcsak Peugeot-kat, illetve Renault-kat, és az ezek műszaki alapjaira épült, általában elavult, bizonytalan minőségű klónokat találjuk meg, de a kortárs Ladák technológiája is felbukkan. Az országok autóipara közti átjárhatóság egyik szimbolikus jele, hogy a Saipa a közelmúltban úgy döntött, Lada motorblokkokat vásárol Oroszországból, hogy újraindítsa egy Renault-modell gyártását, amelyet az Iránt érintő nemzetközi szankciók miatt volt kénytelen leállítani.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!