Putyin teljesen biztos benne, hogy megsemmisítik majd az ukrajnai Patriot rakétavédelmi rendszereket

2022. december 25. – 15:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha az USA Patriot rakétavédelmi rendszereket szállítana Ukrajnának, Oroszország meg fogja semmisíteni azokat – jelentette ki Vlagyimir Putyin a Russia 1-nek adott vasárnapi interjújában.

„Jóhogy, 100 százalékban!” – válaszolta az újságíró kérdésére. Putyin ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Ukrajnának még nincsenek ilyen rendszerei. Csütörtökön nyilatkozva azt mondta, hogy a Patriot egy meglehetősen régi rendszer, és nem úgy működik, mint az orosz S-300-as. Ugyanakkor biztos benne, hogy lesz „ellenszere” ezeknek a rendszereknek.

December 21-én Zelenszkij Washingtonba utazott, az ukránoknak szánt 1,85 milliárd dolláros új amerikai katonai segélycsomag bejelentését úgy időzítették, hogy az egybeessen a látogatással. Első alkalommal szerepel segélycsomagban Patriot rakétavédelmi rendszer.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!