Repteret és autópályákat blokkolnak Peruban a megbuktatott elnök támogatói

2022. december 16. – 07:41

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmozdított elnök, Pedro Castillo 18 hónapos fogva tartását rendelte el egy perui bíró, miközben az országszerte zajló tüntetések nem csillapodtak, a halálos áldozatok száma már legalább 14 – írta az MTI.

A kormány már egy nappal korábban rendkívüli állapotot hirdetett ki, mivel az Andok szegény, hegyvidéki, Castillót támogató régióiban különösen heves tiltakozások folynak.

A tavaly nagy meglepetésre megnyert választások után az újonc politikusnak számító, korábban tanítóként dolgozó Castillót a politikai elit azonnal elutasította, néhány napja pedig meg is buktatták.

A tiltakozások akkor robbantak ki, amikor múlt héten a törvényhozók eltávolították Castillót a hatalomból, miután harmadszor is vádat akartak emelni ellene, erre ő kísérletet tett, hogy feloszlassa a kongresszust.

A bíró azután hozta meg a döntést a 18 hónapos fogva tartásról, hogy a kongresszus megfosztotta Castillót mentelmi jogától. A volt elnök és jogászai nem vettek részt a csütörtöki virtuális meghallgatáson, mert az nem tartalmazta a „minimális garanciákat”. A kirendelt védő azt mondta, fellebbezni fog a döntés ellen. A perui legfőbb ügyész szerint Castillo a lázadás vádja miatt legalább tíz év börtönnel számolhat.

Limában tüntetők nagy csoportja gyűlt össze, rohamrendőröket vezényeltek ki ellenük. A tömeg Castillo szabadon bocsátását, Dina Boluarte új elnök lemondását és általános választások kiírását követeli. Egy rendőrőrsöt felgyújtottak, egy nemzetközi repülőtér futópályáját elfoglalták. Több autópályát is blokád alatt tartanak, a vonatközlekedés szünetelése miatt mintegy 800 turista rekedt Cuscóban, a Machu Picchu felé igyekvő turisták központjában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!