Putyin keleti partnerekkel bekkelné ki az energiahordozókra kivetett nyugati szankciókat

2022. december 15. – 15:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Keleti és déli irányban bővítené gázszállítási lehetőségeit Oroszország, válaszul az energiahordozókra kivetett nyugati szankciókat. Az orosz elnök erről a stratégiai jelentőségű nemzeti projektekről szóló megbeszélésen szólt.

Vlagyimir Putyin nem pontosította, hogy milyen partnerek jöhetnének számításba az EU helyett, ahová korábban évi 200 milliárd köbméter folgázt adott el. Az Ukrajna megtámadása miatt kivetett szankciók következményeit azonban nem annyira könnyű kompenzálni új vásárlókkal: déli irányban a volt szovjet tagköztársaságok szintén bővelkednek földgázban, ahogyan Irán is, Afganisztán pedig nem jön számításba jövedelmező partnerként. Keletre Kína a legkézenfekvőbb partner, ám egyrészt már saját beruházásokkal közvetlen beszerzési lehetőségei nyíltak Közép-Ázsia irányából, másrészt jóval kevesebbet fizetett eddig is az orosz földgázért, mint amennyiért azt Oroszország Európában el tudta adni. Épp ezért korábban Moszkva nem is tekintette Európát kiváltó partnernek Kínát.

Igaz, a Szibéria Ereje földvezeték 2019-re elkészült, ezen 2021-ben 10 milliárd köbméter földgáz jutott az 1,4 milliárdos országba – ez nem sokkal több, mint Magyarország éves fogyasztása.

A vezeték teljes kapacitása 38 milliárd köbméter, de a gyakorlatban 2022-ben is csak 15, jövőre éves szinten 22 milliárd köbméterrel számol a Gazprom.

Putyin szerint 2030-ra éri el a keleti gázexport az évi 88 milliárd köbmétert. Hogy ez milyen országokat jelenthet és mekkora bevétellel számolhat majd abból az orosz költségvetés, az a bejelentésből nem derült ki.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!