Hivatalosan is uniós tagjelölti státuszt kap Bosznia

2022. december 15. – 18:45

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői csütörtöki csúcstalálkozójukon jóváhagyták Bosznia formális tagjelölt státuszának megadását, ami fontos lépés az európai közösséghez való csatlakozás évek óta tartó folyamatában, derült ki az Európai Tanács szóvivőjének tweetjéből.

Várhelyi Olivér magyar uniós biztos októberben jelentette be, hogy az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy adja meg a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának. A tagjelölti státusz feltétele, hogy Bosznia-Hercegovina lépéseket tesz a demokrácia, az állami intézmények működőképessége, a jogállamiság, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén, valamint a média szabadságának megerősítésére, ahogy a migráció hatékonyabb kezelésére is.

Az Európai Bizottság továbbra is támogatja a reformtörekvéseket, valamint felgyorsítja a Nyugat-Balkán egészének uniós integrációját – mondta akkor bővítési tárgyalásokért felelős, magyar EU-biztos. Az EU júliusban Moldovának és Ukrajnának adta meg ezt a státuszt, Boszniának akkor még nem.

Bosznia-Hercegovina a mai formájában az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni szerződés megkötésével jött létre. A megállapodás értelmében az országot két részre osztották, a többségében bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra és a főként szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra. A békeszerződésbe azt is belefoglalták, hogy a három államalkotó népcsoportnak – a bosnyáknak, a horvátnak és a szerbnek – egyenlő arányban kell részt vennie az állami szervek működésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!