Dánia lemond egy vallásos munkaszüneti napról
2022. december 15. – 17:30
Gazdasági növekedést vár Dánia csütörtökre összeállt kormánykoalíciója attól, hogy egyet eltörölnek a 11 munkaszüneti napból – írta a BBC.
Mette Fredrikssen kormánya – amely a novemberi választásokon győztes szociáldemokraták mellett a magát baloldali liberálisként meghatározó Venstre (Bal) és a szintén liberális, de jobbközép Moderaterne (Mérsékelt) pártot fogja össze – úgy döntött, hogy az ünnepnapok közül kihúzzák az 1686 óta megtartott „nagy imanapot”. A húsvét utáni negyedik péntekre eső – azaz minden évben feltétlenül hosszú hétvégét adó – Store Bededag lefokozását az egyház kedvezőtlenül fogadta, mondván, az hagyományosan a konfirmáció napja is a dominánsan evangélikus országban.
Az egyházi közösségek mellett az üzlettulajdonosokat sem villanyozta fel az ötlet: a BBC-nek nyilatkozó egyik vállalkozó szerint bevételeit 20-30 ezer koronával (1-1,5 millió forinttal) csökkenti a nagy imanap munkanappá tétele.
A gazdaság felpörgetésére számító kormányfő szerint azonban szükség van az intézkedésre, mert az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború megmutatta a védelmi kiadások növelésének fontosságát. Ehhez – vélte Fredrikssen – mindenkinek áldoznia kell, ahhoz, hogy Dánia elérje vállalt célját és védelmi kiadásai a NATO tagjaként elérjék a dán GDP két százalékát.