Visszatért a Mennyei palota kiépítését befejező három kínai űrhajós

2022. december 4. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeresen visszatért a Földre féléves küldetéséről három kínai űrhajós vasárnap – írja a kínai állami televízió közleménye alapján az MTI. A júniusban indult Sencsou-14 küldetés űrhajósai, Csen Dong parancsnok, és két társa, Liu Jang és Caj Hszü-csö az észak-kínai Gobi-sivatagban értek földet.

Fő megbízatásuk a Tienkung (Mennyei palota) nevű űrállomás végszerelési munkálatainak elvégzése volt. A váltószemélyzet a Sencsou-15 űrhajó fedélzetén szerdán érkezett meg.

Csen Dong parancsnok a góbi-sivatagi landolás után – Fotó: Lian Zhen / Xinhua News Agency / AFP
Csen Dong parancsnok a góbi-sivatagi landolás után – Fotó: Lian Zhen / Xinhua News Agency / AFP

A Mennyei palota űrállomás annak a pekingi ambiciózus űrprogramnak a koronaékszere, amely robotokat juttatott a Marsra és a Holdra, és lehetővé tette, hogy az ország harmadikként embereket juttasson Föld körüli pályára. Kína az elmúlt évtizedekben eurómilliárdokat fektetett űrprogramjába, hogy felzárkózzon az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz.

Kína azért is saját űrállomás építésére kényszerült, mert az Egyesült Államok nem járult hozzá, hogy részt vegyen a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjában.

Caj Hszü-csö űrhajós, a háttérben a Sencsou-14 leszállóegysége látható – Fotó: Li Gang / Xinhua News Agency / AFP
Caj Hszü-csö űrhajós, a háttérben a Sencsou-14 leszállóegysége látható – Fotó: Li Gang / Xinhua News Agency / AFP

A Mennyei palota végleges tömege várhatóan 90 tonna lesz – az ISS tömegének körülbelül negyede. Mérete hasonló lesz az egykori orosz-szovjet Mir űrállomáséhoz. Mintegy tíz évig fog működni. Peking jövőre tervezi egy űrteleszkóp felbocsátást, amelynek látómezeje 350-szer nagyobb, mint az amerikai űrhivatal, a NASA Hubble űrteleszkópjáé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!