Netanjahu szerint Donald Trumpnak nyilvánosan is el kéne ítélnie az antiszemitizmust

2022. december 4. – 19:35

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump november végén együtt vacsorázott Ye-vel (a korábban Kanye West néven futó rapper) és Nick Fuentes amerikai holokauszttagadóval. Benjámin Netanjahu, a néhány korábbi és az új izraeli kormány vezetője most azt mondta, hogy ez hiba volt az USA volt elnöke részéről, és reméli, hogy elitéli az antiszemitizmust – írja a Guardian.

„Kanye West és a másik elfogadhatatlan vendég kapcsán úgy gondolom, hogy ez nemcsak elfogadhatatlan, hanem egyszerűen helytelen. És remélem, megtalálja a módját, hogy kimaradjon belőle és elítélje”

– mondta Netanjahu az NBC-nek.

Mikor Trump elnök, Netanjahu pedig miniszterelnök volt, a két vezető alapvetően jó kapcsolatot ápolt egymással. Trump kijelentette például, hogy a Golan-fennsík Izrael része, és hivatalosan is elismerte, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa. Ez nem segített a régiós ellentétek feloldásában. Netanjahu az NBC kérdésre adott válaszát azzal kezdte, hogy felsorolta ezeket a – számára igencsak pozitív – döntéseket. Miután Trumpot leváltották, a volt amerikai elnök hűtlenséggel vádolta Netanjahut, mert az elsők között gratulált Joe Bidennek.

„Bassza meg”

– mondta Trump az Axios szerint.

Arra a kérdésre, hogy szerinte az, hogy Trump lelkesen mutatkozik antiszemita hírességekkel elfedheti-e azokat a döntéseket, amikkel Izraelt segítette, Netanjahu azt mondta, hogy ha ez rendszeressé válik – amiben kételkedik –, akkor arról Trump szerinte tudni fogja, hogy átmegy egy határon.

Netanjahu novemberben nyerte meg az izraeli választásokat, méghozzá egy jobboldali, ultranacionalista és ultraortodox tömb élén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!