Kényszerű válaszintézkedésnek nevezte Putyin az ukrajnai rakétacsapásokat

2022. december 2. – 14:08

Másolás

Vágólapra másolva

Kijev „provokációira” adott kényszerű válaszintézkedésnek nevezte az ukrajnai célpontokra mért rakétacsapásokat Vlagyimir Putyin orosz elnök, Olaf Scholz német kancellárral folytatott pénteki telefonbeszélgetésében – írja a Kreml sajtószolgálatának közleménye.

A moszkvai tájékoztatás szerint Putyin rámutatott, hogy az orosz fegyveres erők sokáig tartózkodtak az egyes ukrajnai célpontok elleni célzott rakétacsapásoktól. Hozzátette:

Ezek „kényszerű és elkerülhetetlen válaszlépések” Kijev „provokatív támadásaira”, amelyeket Oroszország polgári infrastruktúrája ellen intézett.

A közlemény szerint az orosz elnök ide sorolja a Krími hidat és több energetikai létesítményt is. Putyin emellett destruktívnak nevezte az Ukrajnába irányuló külföldi fegyverszállításokat. A telefonbeszélgetésben Olaf Scholz német kancellár sürgette az orosz elnököt, hogy mielőbb találjon diplomáciai megoldást az ukrajnai konfliktusra. A Kreml jelezte, hogy diplomáciai megoldást akar, és azt állította, Putyin mindig is nyitott volt a tárgyalásokra, de szerintük ezt bonyolítja, hogy Washington nem volt hajlandó elismerni az ukrán területek orosz annektálását.

(Guardian, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!