Rasszista megnyilvánulása miatt lemondott Vilmos herceg keresztanyja

2022. december 2. – 06:50

Rasszista megnyilvánulása miatt lemondott Vilmos herceg keresztanyja
Susan Hussey érkik a Royal Ascot lóversenyre 2018-ban – Fotó: Kirstin Sinclair / Getty Images / Ascot Racecourse

Másolás

Vágólapra másolva

Rasszista kérdés lett a formális csevegésből, végül bocsánatot kért és lemondott a néhai II. Erzsébet udvarhölgye. A királynő bizalmasa, Vilmos herceg keresztanyja egy jótékonysági rendezvényen arról érdeklődött az egyik jótékonysági szervezet vezetőjétől, Ngozi Fulanitól, hogy „honnan származik valójában”. Az udvar elfogadhatatlannak és sajnálatosnak nevezte Susan Hussey rasszista megjegyzését, Vilmos herceg szóvivője pedig közölte, „a társadalomban nincsen helye a rasszizmusnak” – írta a BBC.

„Megdöbbentő volt ” – kommentálta a történteket Fulani. A beszélgetés egyik szemtanúja szerint Susan Hussey kérdései kifejezetten barátságtalanok és rasszisták voltak.

A beszélgetés a BBC szerint így zajlott:

„Ön honnan jött?

Sistah Space-ből

Nem, úgy értem, honnan jött?

Hackney-ban van a központunk.

Nem, úgy értem, Afrika melyik részéről származik?

Nem tudom, nem készítettek feljegyzéseket.

Nos, nyilván tudnia kell, honnan származik, én hosszabb időt töltöttem Franciaországban. Honnan származik?

Innen, az Egyesült Királyságból.

Nem, úgy értem, milyen nemzetiségű?

Itt születtem, brit vagyok.

De honnan származik igazából, hová valósi az ön népe?

A népem? Asszonyom, mi folyik itt?

Értem, úgy látom, ki kell találnom, honnan származik. Mikor jött először ide?

Asszonyom, brit vagyok, a szüleim az ötvenes években jöttek ide, amikor…

Á, sejtettem, hogy ide lyukadunk ki, a Karib-szigetekről származik!

Nem, asszonyom, afrikai gyökereim és karibi őseim vannak, brit nemzetiségű vagyok.”

Fulani szerint a megnyilvánulás messze nem személyes ügy, ez az intézményes rasszizmus bizonyítéka. Az általa alapított szervezet afrikai és karibi származású, családon belüli és szexuális erőszaknak kitett nők érdekvédelmi képviseletét látja el.

A 83 éves Susan Hussey a történtek után bocsánatot kért, és távol marad minden korábbi szerepéhez kapcsolódó tiszteletbeli feladatától, amelyek között az udvarban tartandó rendezvények megszervezése is volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!