Biden beszélne Putyinnal, ha hajlandó végét vetni a háborúnak

2022. december 2. – 08:22

Másolás

Vágólapra másolva

Készen állok beszélni Putyinnal, ha valós érdeklődést mutat a háború befejezésére. Ezt még nem tette meg” – mondta Joe Biden, egy Macronnal a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. Az Egyesült Államok elnöke kiemelte mindezt kizárólag a NATO-szövetségesekkel egyeztetve tenné meg.

A Emmanuel Macron, francia elnök kijelentette, hogy ő – ahogy eddig is- beszélni fog Putyinnal, hogy megpróbálja megakadályozni az eszkalációt, és néhány konkrét eredményt is elérjen, például az atomerőművek biztonságát illetően.

„Macron elnökkel úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a közös munkát, felelősségre fogjuk vonni Oroszországot tetteikért, és enyhíteni Putyin háborújának a világ többi részére gyakorolt globális hatásait." Biden és Macron vállalta, hogy felelősségre vonják Oroszországot az Ukrajnában elkövetett „széles körben dokumentált atrocitások és háborús bűnök” miatt. „A civilek és a polgári infrastruktúra szándékos célba vétele háborús bűntény, amelynek elkövetőit felelősségre kell vonni.” – jelentették ki a sajtótájékoztatón.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!