Franciaország támogatja a különleges bíróság felállítását, ami akár Putyint is elítélhetné

2022. december 1. – 15:08

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaország az első jelentős nyugati állam, amely nyilvánosan támogatja egy olyan különleges bíróság létrehozását, amely magas rangú orosz tisztviselők – köztük potenciálisan Vlagyimir Putyin – ellen ítélkezne az ukrajnai agresszió bűntette miatt – írja a Guardian.

A francia külügyminisztérium szerdán közölte, hogy európai partnereivel együtt dolgozik a bíróság felállításáról szóló javaslaton. A különleges bíróság vádlottjai azok a döntéshozó hatalommal rendelkező tisztviselők lennének, akik részt vettek az agresszív háborús bűncselekményének elkövetésében, vagyis abban, hogy az orosz hadsereg átlépte Ukrajna határait. Ez többek között Putyint, valamint Szergej Lavrov külügyminisztert és Szergej Sojgu védelmi minisztert is jelentheti. Ha elítélik őket, akár távollétükben, az kőbe vésné az Oroszországhoz fűződő jelenlegi kapcsolatokat, mivel Putyint és minisztereit nemzetközi bűnözőnek bélyegezné.

Franciaország bejelentése erős jele annak, hogy a Nyugat kezd kiábrándulni az Oroszországgal való tárgyalások kilátásaiból.

Az EU azért állítana fel egy speciális bíróságot, mert Oroszország nem írta alá a Nemzetközi Büntetőbíróságról (ICC) szóló szerződést, így a hágai bíróság nem rendelkezik joghatósággal az orosz kormány által elkövetett „agressziós bűncselekmények” ügyében. A Nemzetközi Büntetőbíróság ugyan ítélkezhet az Ukrajnában elkövetett konkrét háborús és emberiesség elleni bűncselekmények felett, Putyin és legfőbb miniszterei továbbra is mentességet élveznek a büntetőeljárás alól.

Ukrajna áprilisban kezdett kampányolni a különleges bíróság létrehozása mellett, de hónapokig csak a kelet-európai államok, például Lengyelország és a balti országok támogatását élvezte.

Ursula Von der Leyen szerdán azt nyilatkozta, bármilyen független, nemzetközi bíróság felállítására vonatkozó javaslatot az ENSZ-nek kellene jóváhagynia, amit az ENSZ-tag Oroszország meg fog vétózni. Ennek ellenére egyre valószínűbb, hogy mégis be fogják nyújtani a javaslatot, és az ENSZ-tagországok támogatását fogják kérni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!