Szijjártó: Mindent meg kell tenni, hogy elkerüljük a NATO és Oroszország közti közvetlen fegyveres konfliktust

2022. november 29. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

Mindent meg kell tenni egy NATO és Oroszország közötti esetleges közvetlen fegyveres konfliktus elkerülése érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.

Az MTI szerint Szijjártó a NATO külügyminiszteri tanácsüléséről bejelentkezve méltatta a Varsó által tanúsított higgadtságot a két héttel ezelőtti lengyelországi rakétabecsapódásokat illetően. „A lengyel vezetők lélekjelenlétének és rendkívül felelősségteljes viselkedésének köszönhető az, hogy ma itt Bukarestben nem a harmadik világháború fejleményeit vitatjuk meg” – szögezte le.

Ezzel szemben szégyenteljesnek nevezte mindazon újságírók és politikusok viselkedését, akik „a rakéták becsapódása után azonnal nemcsak hogy tudni vélték, de világgá is kürtölték, hogy szándékos rakétatámadás történt”. Szerinte ők „a tűzzel játszottak.”

Szijjártó figyelmeztetett, hogy nem csak a konkrét fizikai támadások, hanem bizonyos felelőtlen nyilatkozatok és döntések is tragikus következményekkel járhatnak. „Tudjuk, hogy a háború esetleges eszkalációja elsőként nem a több száz vagy több ezer kilométerrel odébb lévő országokat, nem az óceán túloldalát érintené, hanem a földrajzilag legközelebb eső területeket” – mondta.

Üdvözölte, hogy a NATO-főtitkár világossá tette, hogy a szövetség nem részese a konfliktusnak, és reményét fejezte ki, hogy ez így is fog maradni. Mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti közvetlen összecsapás elkerülése érdekében – jelentette ki, hozzátéve, hogy a stratégiai kommunikáció lehetőségét mindenképp fenn kell tartani Moszkvával.

A miniszter arról számolt be, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre: mostanra nagyjából 1300 iskolában és óvodában tanulnak Ukrajnából érkezett gyerekek. Kiemelte, hogy közeledik a tél, ami „szörnyű humanitárius katasztrófát” hozhat magával.

Végül pedig köszönetét fejezte ki Törökországnak a közvetítői tevékenységéért, illetve üdvözörömét fejezte ki, hogy nemrég találkozóra került sor magas rangú amerikai és orosz titkosszolgálati vezetők között.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!