Kudarcot vallott az orosz hadviselés egyik fő eleme a britek szerint

2022. november 29. – 08:18

Másolás

Vágólapra másolva

Közzétette szokásos napi jelentését a brit védelmi minisztérium, azt írják:

  • Az elmúlt három hónapban az Ukrajnába vezényelt orosz erők valószínűleg leállították a zászlóalj-taktikai csoportok (BTG) telepítésének legtöbbjét.
  • A zászlóalj-taktikai csoportok koncepciója az elmúlt tíz évben meghatározó szerepet játszott az orosz hadviselésben: a zászlóaljak támogatására különféle alegységeket rendeltek, ide értve a páncélosokat, a felderítőket és a nyugati gyakorlattól eltérően a tüzérséget is.
  • A zászlóalj-taktikai csoport koncepciójának számos gyengeségére derült fény az Ukrajnában vívott háború eddigi heves és nagyszabású harcainak során, például a BTG-k viszonylag kis létszámú gyalogsága sokszor elégtelennek bizonyult.
  • A tüzérség decentralizált elosztása nem tette lehetővé az oroszok számára, hogy maradéktalanul kihasználják a lövegek számát illető fölényüket, ráadásul csak kevés BTG-parancsnok kapott felhatalmazást a helyzet rugalmas kezelésére, pedig az eredeti koncepció célja pont ez volt.

A BTG-ről ebben a videóban tudhatnak meg többet.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!