London teljes területén korlátozzák a régi autók használatát

2022. november 27. – 23:08

Másolás

Vágólapra másolva

Jövőre London egész területére kiterjesztik az úgynevezett ultra alacsony károsanyag-kibocsátási zónát (ULEZ), jelentette be a brit főváros polgármestere a Twitteren. Sadiq Khan elmondta, hogy a szigorítás mintegy 5 millió londoninak biztosít majd tisztább levegőt, hiszen 2023. augusztus 29-től kezdődően London teljes, M25-ös autópályán belüli részében korlátozzák majd a régebbi autók és teherautók közlekedését. A részletekről az Autocar nevű autós szakportál és a Guardian is részletesen beszámol.

Mivel a változás az eddigieken felül további 200 ezer járművet érint, 110 millió fontos selejtezési programot is indítanak az alacsonyabb jövedelműek számára. Ennek részeként személyautók esetében 2000 font, vagyis egymillió forintnak megfelelő, kisteherautók után a támogatás összege 5000 font, vagyis mintegy 2,4 millió forintnak megfelelő összeg.

Az új szabályok minden Euro 4 környezetvédelmi normánál alacsonyabb besorolású, tehát 2006 előtt gyártott benzinmotoros autót érintenek, de ennél is érdekesebb, hogy a dízelek esetében az Euro 6-nál húzták meg a határt. Az ennek megfelelő, teljesen korszerűnek mondható dízelek 2016-tól jelentek meg a gyártók kínálatában, míg motorkerékpárok esetében a 2007 előtt gyártott Euro 3-as példányok behajtásakor kell majd fizetni.

A fenti három kategóriánál alacsonyabb besorolású járművek után napi 12,5 font behajtási díjat lesznek kénytelenek fizetni a használóik, a bliccelőknek pedig az eddigi 160 helyett 180 font, átszámítva 85 ezer forintnak megfelelő bírságot kell majd fizetniük.

A javaslat ellenzői arra hivatkoznak, hogy a külső területein élők nagyobb mértékben kénytelenek saját járművükre támaszkodni, hogy elérjék London belsőbb részeit, hiszen ott kevésbé fejlett a közösségi közlekedés. Khan pályája legnehezebb döntésének nevezte a mostanit, és úgy fogalmazott, hogy ezúttal nem tehette első helyre a politikai célszerűség elvét, ehelyett a közegészségügyi szempontokat tartotta szem előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!