Merkel szerint megpróbálta, de nem volt elég hatalma Putyin befolyásolására

2022. november 25. – 07:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Angela Merkel volt német kancellár a német Spiegelnek adott interjúban megvédte a februári ukrajnai inváziót megelőző Oroszországgal folytatott politikáját, mondván, megpróbálta befolyásolni Putyint, de addigra „kifogyott a hatalomból” – írja a BBC.

Elmondta, 2021 nyarán megpróbált európai tárgyalásokat összehívni az orosz elnökkel és Emmanuel Macron francia elnökkel, „de nem volt elég hatalmam ahhoz, hogy elérjem az akaratomat”. Szerinte azért, mert akkor már mindenki tudta, ősszel már nem ő lesz hatalmon.

Merkel négy kancellári ciklus után 2021 decemberében távozott hivatalából. Utolsó látogatását 2021 augusztusában tette Moszkvában, erről azt mondta, akkor már egyértelműen éreztették vele „a hatalmi politikában neked már véged”. Hozzátette,

„Putyin számára csak a hatalom számít”.

Az ukrajnai orosz inváziót követően sok kritika érte Merkelt és más uniós vezetőket, miszerint keményebb megközelítést kellett volna alkalmazniuk a Kremllel szemben. Kereszténydemokrata pártjának (CDU) egyik külpolitikai szakértője, Roderich Kiesewetter parlamenti képviselő is azok közé tartozott, akik szerint Merkel tudta, hogy Putyin megpróbálja megosztani és gyengíteni Európát, de úgy vélte, hogy a „puha erő” a helyes megközelítés, szerinte azért, mert Németország túlságosan függött az orosz gáztól.

Angela Merkel és Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatója a német kancellár és az orosz elnök 2021 augusztus 20-i tárgyalásuk után Moszkvában – Fotó: Alexander Zemlianichenko / Associated Press / AFP
Angela Merkel és Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatója a német kancellár és az orosz elnök 2021 augusztus 20-i tárgyalásuk után Moszkvában – Fotó: Alexander Zemlianichenko / Associated Press / AFP

A Spiegelnek Merkel azt mondta, ért el eredményeket, a minszki béketárgyalásokon például időt nyert Kijevnek arra, hogy jobban megvédje magát az orosz hadsereggel szemben. Minszkben tűzszüneti megállapodás született, miután Oroszország 2014-ben annektálta az ukrajnai Krím félszigetet, a legfontosabb pontokat, köztük a leszerelést és a nemzetközi felügyeletet azonban nem hajtották végre.

Hozzátette, kormánya nem csak az ukrajnai válság, hanem a moldovai, grúziai, szíriai és líbiai konfliktusok terén sem ért el jelentős előrelépéseket, amelyek mindegyikében érintett Oroszország is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!