Pár órával a mészárlás előtt vette a fegyverét a virginiai lövöldöző, aki a saját kollégáit lőtte agyon
2022. november 25. – 22:42
frissítve
„Sajnálom esküszöm nem terveztem csak minden a helyére kattant a Sátán vezetett” – ilyen és hasonló mondatokból áll Andre Bing telefonján az a jegyzet, amit a Chesapeake-i rendőrség talált meg, miután a férfi hat embert agyonlőtt a Virginia állambeli település Walmartjában, majd saját magával is végzett.
Bing jegyezetében még az is szerepelt, hogy bárcsak mindent nulláról újrakezdhetett volna, és bárcsak a szülei jobban odafigyeltek volna a szociális hiányosságaira, illetve azzal vádolta meg a kollégáit, hogy viccet csinálnak belőle. A jegyzet tizenegy bekezdésből áll, ír benne arról is, hogy szeretne feleséget magának, de nem érdemelne meg egyet.
A rendőrség nem tudja pontosan, mikor írta a férfi a jegyzetet.
A férfi 2010 óta dolgozott abban a Walmartban, ahol a tömeggyilkosságot elkövette. A rendőrség szerint a fegyverét pár órával a lövöldözés előtt, legálisan vásárolta. Nem volt büntetett előéletű.
Bing kollégái azt nyilatkozták a lövöldözés után, hogy a férfi gyakran ellenséges volt a többi dolgozóval, a mészárlás során pedig többször is belelőtt pár holttestbe. A legfiatalabb áldozata 16, a legidősebb 70 éves volt. Hat embert megsebesített, kettőt súlyosabban, egyikőjük még mindig kritikus állapotban van.
(AP News)