A gyerekek után a felnőtteknek szóló „melegpropagandát” is betiltanák Oroszországban

2022. november 24. – 16:09

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta az orosz parlament alsóháza csütörtökön azt a törvényjavaslatot, amely kiterjeszti az „LMBTQ-propaganda” terjesztésének a tilalmát a gyerekekről a felnőttekre – írja a Reuters. Az új törvény értelmében minden, a homoszexualitást népszerűsítő tartalom megjelenítéséért büntetést szabhatnak ki. Ez vonatkozik az internetre, filmekre, könyvekre, reklámokra és rendezvényekre is.

A bírság összege magánszemélyek esetében 400 000 rubelig (2,6 millió forint), jogi személyek esetében pedig 5 millió rubelig (32,5 millió forint) terjedhet. A külföldiek 15 napos letartóztatásra és az azt követő kiutasításra számíthatnak az országból. A törvényalkotók szerint az új szabály a morált védi az „orosztalan” és dekadens nyugati értékekkel szemben. Szerintük ma hibrid háború zajlik az orosz értékek, a társadalom és a gyerekek ellen.

Kritikusok viszont máshogy látják a helyzetet. Szerintük ez az oroszországi szexuális kisebbségek elnyomásának újabb fokozata, a törvény hatályba lépésével pedig a homoszexualitás minden ábrázolása büntethető lesz.

Oroszországban eddig is tiltották a melegfelvonulások szervezését és a meleg jogvédő csoportok működését. Számos LMBT-aktivistát tartóztattak le, az országhoz tartozó Csecsenföldön pedig szabályosan üldözik a melegeket, egy erről szóló dokumentumfilmről itt írtunk bővebben.

A törvényjavaslatot még el kell fogadnia az orosz parlament felsőházának, és Putyinnak is alá kell írnia, mielőtt hatályba lépne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!