Hamarosan kettős állampolgárok lehetnek a románok Spanyolországban

2022. november 23. – 19:52

Hamarosan kettős állampolgárok lehetnek a románok Spanyolországban
Pedro Sanchez és Nicolae Ciuca a közös sajtótájékoztatón – Fotó: Jose Jordan / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Spanyolország lehetővé tenné a kettős állampolgárság megszerzését a románok számára, és ennek megvalósítására közös munkacsoportot hoz létre Romániával”

– jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök Nicolae Ciucă román kormányfővel közös sajtótájékoztatóján a kelet-spanyolországi Castellón de la Planában szerdán.

A két politikus az első spanyol–román kormányzati csúcs keretében találkozott egymással, amelyen a két kabinet tizenkét minisztere is részt vett, és hét különböző területet érintő, egyebek mellett munkaügyi, mezőgazdasági, egészségügyi megállapodást is aláírtak, számol be róla az MTI.

Pedro Sánchez szavai szerint a spanyolországi román közösség társadalmi, gazdasági hozzájárulásának elismerése egyúttal „rendkívüli politikai üzenet”, hogy Franciaország és Portugália után Románia lehet a harmadik olyan európai állam, amelynek polgárai anélkül szerezhetik meg a spanyol állampolgárságot, hogy le kellene mondaniuk eredeti állampolgárságukról.

Nicolae Ciucă hozzátette: először technikai egyeztetések kezdődnek majd a két ország között azokról a lépésekről, amelyek szükségesek, hogy „a nem túl távoli jövőben” bevezethessék a kettős állampolgárságot.

Spanyolországban a románok alkotják a legnagyobb, több mint 1,1 millió emberből álló külföldi közösséget. Többségük a madridi, illetve a valenciai tartományban él, a csúcs helyszínéül is egy olyan várost választottak, ahol jelentős létszámú a román közösség.

A találkozón mindkét kormányfő kifejezte elkötelezettségét az európai kontinens biztonsága, valamint az Ukrajna melletti szolidaritás kérdésében. A spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy december elsején nyolc F–18-as vadászgép és 130 spanyol katona csatlakozik a NATO fekete-tengeri missziójához Romániában.

Pedro Sánchez megismételte: Spanyolország teljes mértékben támogatja, hogy Románia a schengeni övezet részévé váljon. Nicolae Ciucă hangsúlyozta: országa már régóta megfelel a csatlakozás követelményeinek, ráadásul most bizonyította, hogy a szomszédos Ukrajnában zajló háború közepette is képes a határok megfelelő védelmére.

A miniszterelnökök hangot adtak az elszabadult energiaárak miatti aggodalmuknak, és sürgették az árakat szabályozó uniós intézkedéseket. „Nem a jó úton haladunk” – jelentette ki Pedro Sánchez, aki elégtelennek nevezte az Európai Bizottság legújabb, kedden ismertetett, árplafonról szóló indítványát. Véleménye szerint ambiciózusabb javaslatra és azonnali cselekvésre van szükség.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!