Szijjártó az Atomexpón: Semmilyen szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást

2022. november 21. – 08:20

Másolás

Vágólapra másolva

Semmifajta szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást, miután hazánk energiastratégiájának egyik alapelve, hogy az energiamix összeállítása kizárólagos nemzeti hatáskör – közölte Szijjártó Péter hétfőn az oroszországi Szocsiban. A külgazdasági és külügyminiszter már reggel posztolta a Facebookon, hogy az Atomexpóra repül, ami szerinte „a nukleáris ipar egyik legfontosabb találkozója”. Az expo plenáris panelén a magyar energiastratégia alapelveiről beszélt, ezek a következők:

  • az energiamix összeállítása kizárólagos nemzeti hatáskör, amit semmifajta szankció nem korlátozhat, ezért sem támogatta a kormány például az európai uniós olajembargót és a gázárplafont,
  • lehetővé kell tenni azokat a beruházásokat, amelyek szükségesek az energiabiztonság garantálásához, márpedig ezen a téren saját források hiányában főleg a nukleáris kapacitások bővítése a megoldás, így ennek akadályozása támadást jelent a nemzeti szuverenitás ellen – mondta.
  • Energetikai diverzifikáció: Szijjártó erről azt mondta, hogy hazánk ez alatt azt érti, hogy minél több forrás álljon rendelkezésre, nem pedig bizonyos források kizárását. Aláhúzta: Magyarország kormánya nem ideológiai, hanem gyakorlati kérdésként tekint a karbonsemlegességre, miközben egyes európai politikai mozgalmak kisajátították az ügyet, amelynek mindenekelőtt a környezetvédelemről kellene szólnia.
  • Atomerőművek: Szijjártó azt mondta, hogy az atomerőművek jelentik a legmegbízhatóbb, legolcsóbb és legkörnyezetbarátabb energiatermelési módot, amit jól mutat, hogy a paksi bővítés révén évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása lesz megelőzhető.

Szijjártó azt is mondta, hogy a nemzetközi energiapiac kiszámíthatatlansága miatt minél nagyobb fokú önellátásra van szükség, amit Magyarország esetében egyedül az atomenergia tud garantálni. A miniszter az Atom tavasz – Fenntartható jövő megteremtése című beszélgetésen azt mondta, hogy Magyarországon napenergia-beruházások is zajlanak, amelyek a nukleáris kapacitás fejlesztésével együtt 2030-ra lehetővé teszik, hogy az ország 90 százalékban maga állítsa elő a felhasznált villamos energiát. Kijelentette, hogy az EU-ban a párbeszéd egyre átideologizáltabb és átpolitizáltabb, rendkívül nehéz józan észre és racionalitásra épülő vitát folytatni számos kérdésről. Mint mondta, ilyen volt a nukleáris energia ügye is, a kormány azonban partnereivel együtt hatékonyan lépett fel ennek negatív diszkriminációja, valamint az ezért küzdő, jól finanszírozott és szervezett civil szervezetek ellen.

Szijjártó Péter hajnalban indult Szocsiba, többek között azért is, hogy a paksi bővítésről tárgyaljon Alekszej Lihacsovval és a Roszatom többi vezetőjével.

„A globális energiaválság miatt soha nem tapasztalt jelentősége van annak, hogy egy ország maga meg tudja termelni a számára szükséges mennyiségű energiát. A paksi atomerőmű kulcsszerepet játszik az energiabiztonságunk szempontjából” – írta hajnali posztjában a miniszter. Az Atomexpón egyébként a programfüzet szerint nem képviseltetik magukat európai uniós országok, jobbára orosz, indiai, belarusz és török résztvevőkkel lehet találkozni a felsorolásban.

Szijjártó Péter továbbra is kitart amellett, hogy az évtized végére megépül és munkába áll a két új paksi atomreaktor is: „múlt hét hétfőn Szamarkandban pontosan áttekintettük a szükséges lépéseket rövid és hosszú távon annak érdekében, hogy az évtized végére már számolhassunk két új paksi blokkal is” – írja egy másik Facebook-bejegyzésében.

Az orosz hitellel, orosz technológiával készülő Paks II. nyáron kapta meg a létesítési engedélyt, hosszas huzavona után, mivel az Országos Atomenergia Hivatal több ponton kifogásolta a benyújtott dokumentumokat. Bár a nukleáris energiát nem érintik az Oroszország elleni szankciók, Magyarország ezzel is az uniós iránnyal ellentétesen halad. Az orosz–ukrán háború kitörése után a finnek lemondták a szintén Roszatommal közös hanhikivi atomerőmű-projektet, amit az is indokolt, hogy (a paksi, teljesen magyar üzemeltetéssel ellentétben) az ő esetükben az üzemeltetést is részben a Roszatom végezte volna.

Szijjártó Péter legutóbb októberben járt Oroszországban egy energiakonferencián. A moszkvai eseményen egyedüli EU-s résztvevőként volt jelen, ezért több kritika is érte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!