Húszezer euróval támogatná a templomban házasságot kötő párokat Matteo Salvini pártja

2022. november 20. – 18:53

Másolás

Vágólapra másolva

A menyasszonyi ruha, a gyűrűk, az ünnepi ebéd és a fényképek kifizetését is támogatja a Liga jobboldali kormánypárt, amely törvénytervezetet nyújtott be kizárólag a templomi esküvők támogatására – írja az MTI.

Húszezer eurónak, vagyis nyolcmillió forintnak megfelelő összeggel akarják segíteni a házasodni vágyó párokat. Az egyetlen feltétel, hogy templomban mondják ki az igent.

A támogatásban azok részesülhetnének, akiknek éves bruttó jövedelme nem haladja meg a 23 ezer eurót, és feltételként szabják azt is, hogy a házasulandóknak legalább tíz éve olasz állampolgársággal kell rendelkeznie.

A Matteo Salvini vezette jobboldali párt ugyanezt a javaslatot már 2019 áprilisában is a parlament elé terjesztette, de akkor egy kormányválság miatt nem sikerült elfogadni. Most a Liga a kormányzó jobboldali koalíció tagjaként biztos parlamenti többségre számíthat. A párt korábbi közleménye szerint a kezdeményezéssel a házasságok, valamint az egyházi esküvők számát kívánják növelni.

Az Istat statisztikai hivatal legutolsó adatai szerint 2019-ben valamivel több mint 184 ezer házasságot kötöttek Olaszországban, hat százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A templomi esküvők aránya 47,4 százalék volt, miközben 1990-ben az esküvők több mint 82 százaléka volt egyházi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!