Az oroszok szerint az ukránok ágyúzták a zaporizzsjai atomerőművet

2022. november 20. – 12:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz állami Tassz hírügynökség szerint a délelőtt folyamán az ukránok ágyúzták a zaporizzsjai atomerőművet.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy 12 lövedéket lőttek ki az erőmű létesítményeire. Nyolc közülük az ötödik erőműegység és a 2. számú speciális épület között robbant fel, három a negyedik és az ötödik erőműegység között, egy pedig a 2. számú speciális épület tetején csapódott be" – mondta. Konasenkov provokációnak nevezte a történteket.

A Guardian szerint a támadás után nem észleltek sugárzást az atomerőmű területéről.

Az erőmű, amely Európa legnagyobb atomerőműve, március óta orosz megszállás alatt áll, de továbbra is ukrán személyzet működteti.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!